Tom Brady nem csak a pályán kezdte jól a 2015-ös szezont, hanem az NFL hivatalos boltjában is. Az alapszakasz első két hetében ugyanis a New England irányítójának mezéből adták el a legtöbbet, pedig a QB-nak ez a 16. szezonja, sosem váltott csapatot, ráadásul az együttes mezeinek dizájnja sem tegnap változott meg. Nehéz tehát mással magyarázni ezt az elsőséget, mint az elképesztő népszerűséggel. Brady egyébként facebook oldalán mondott köszönetet a rajongóinak a mezvásárlásokért, illetve egy képet is mellékelt, melyen saját kutyája, Lua is 12-es mezben feszít. Mondanunk sem kell, hogy a hozzászólások között jó néhány rajongó osztott meg képeket, amelyeken ők is Brady-s mezbe öltöztetik házikedvenceiket.

A második helyet a Cowboys receivere, Dez Bryant szerezte meg, szóval az elkapó hiába dőlt ki a sorból még az első meccsen, a szurkolók támogatása esetében is töretlen. A dobogó alsó fokára Odell Beckham került, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen a másodéves WR idén is elképesztő formát mutat, hogy egy példát említsünk, Beckham a liga történetében leggyorsabban érte el a száz elkapást, amihez csupán 14 meccsre volt szüksége. A negyedik pozíciót egy újabb Patriots játékos, nevezetesen Rob Gronkowski csípte meg magának, aki 207 yardnál és 4 TD-nél jár már idén. Az ötödik hely azonban a legérdekesebb számunkra, ugyanis nem kis meglepetésre a 49ers ex-rögbijátékosa, Jarryd Hayne kaparintotta meg ezt a pozíciót, pedig tétmeccsen elsősorban egy fumble miatt emlékszünk eddig rá. Mi mindenesetre szurkolunk neki, és nem kis teljesítmény az ötödik legtöbb eladott mezzel rendelkezni az alapszakasz első két hetében.
Végezetül azért pillantsunk rá a top 25-re, amin Marcus Mariota személyében egyetlen draftolt újonc kapott helyet, de a 19. pozícióba például a Seahawks szurkolóinak 12-es meze is felfért:
1. Tom Brady
2. Dez Bryant
3. Odell Beckham
4. Rob Gronkowski
5. Jarryd Hayne
6. Aaron Rodgers
7. Jason Witten
8. Marcus Mariota
9. Russell Wilson
10. Tony Romo
11. Colin Kaepernick
12. J.J. Watt
13. Peyton Manning
14. Antonio Brown
15. Marshawn Lynch
16. Julian Edelman
17. Andrew Luck
18. Ryan Tannehill
19. 12. ember
20. Clay Matthews
21. NaVorro Bowman
22. Luke Kuechly
23. Teddy Bridgewater
24. Drew Brees
25. Julio Jones

