A Broncos és a Panthers tulajdonosa is elviszi összes alkalmazottját a nagydöntőre.
Akik azt tervezték, hogy a Super Bowl hétvégéjén telefonbetyárkodnak majd a Panthers vagy a Broncos csapatának központját hívogatva, azokat el kell, hogy keserítsük: senki sem fogja felvenni a telefont, mivel mindkét franchise létesítménye teljesen üres lesz a Super Bowl idején. A két tulajdonos ugyanis bejelentette, hogy a csapat minden állandó alkalmazottját – beleértve a gyakornokokat is – a saját pénzükön elutaztatják a nagydöntőre, sőt a Broncos-ból még néhány szerencsés részmunkaidős is ott lehet a Levi’s Stadiumban.
Bár a nagyvonalú gesztus nem számít bevett szokásnak az NFL-ben, érdemes elmondani, hogy a Broncos és a Panthers tulajdonosa nem először kedveskedik ilyen formában a saját stábjának. Denverben például valódi tradíciója van a „ha a csapat utazik, mindenki utazik” elvnek: amióta a Bowlen család átvette a csapatot 1984-ben, a Vadlovak hat döntőt játszottak, Pat Bowlen pedig mindig meghívta a teljes stábot a Super Bowlra. Jerry Richardsonnak erre eddig csak egyszer volt alkalma, viszont akkor élt a lehetőséggel: a 2003-as idényt követően Houston városa adott otthont a szezon utolsó meccsének, a tulaj pedig fizetette a teljes stáb szállását, utazási költségeit, bejárást engedett nekik a csapat minden eseményére, bulijára és még a NASA központjába is elvitte őket.
Sajnos azt több óra kutatómunka után sem sikerült kideríteni, hogy a tulajdonosok nagyságrendileg hány embert hívtak meg, de ha hinni lehet egy netes kommentnek, akkor két évvel ezelőtt a Broncos oldaláról a csapaton és az edzőkön kívül további 300 ember utazhatott még el a Seahawks elleni döntőre. Nem tudjuk, ennek az adatnak mennyi valóságalapja van, de egy a hír kapcsán sokszor említett NBA-s példa is egy nagyságrendileg hasonló számot látszik alátámasztani. Tavaly a Golden State Warriors kosárlabdacsapat tulajdonosa, Joe Lacob az összes főállású dolgozóját elreptette Clevelandbe, és ezzel a 150 fős „díszkísérettel” tekintette meg az NBA döntő 3. mérkőzését. Egy NFL-gárda stábja gyakornokokkal kiegészülve szerintünk ennél csak nagyobb lehet, vagyis a két tulajdonos mélyen a zsebébe nyúlhatott, de biztosak vagyunk benne, hogy egy ilyen extrakiadást minden évben szívesen belekalkulálnának a költségvetésbe.

