Clarence Parkert 1937-ben draftolta a Brooklyn Dodgers csapata single-wing tailbackként, vagyis egy olyan posztra, ami már régóta nem is létezik. Hét szezont húzott le az NFL-ben, ami elsőre nem tűnik soknak, de valójában jóval többet játszott, mint sokan manapság, hiszen irányító, defensive back, visszahordó, punter és kicker is volt egyszerre. Korabeli statisztikák szerint 1938-ban a 11 mérkőzéses szezon 660 percéből 656-ot a pályán volt, ami egészen elképzelhetetlen teljesítmény mai szemmel nézve.
1938-ban ő volt a liga legjobbja passzolt yardokban, két évvel később pedig már az interception statisztikákat vezette, de ebben a szezonban az extra pontok értékesítésében sem volt ellenfele a kickerek között - nem csoda, hogy ő lett az 1940-es év MVP-je. 1941-ben aztán Parker bevonult katonának, végigharcolta a második világháborút, majd 1945-ben a Boston Yanks színeiben tért vissza a profi futballhoz. 1946-ban még csatlakozott az All-American Football Conference-ben játszó New York Yankees-hez, de a szezon végén visszavonult.
A futball mellett Parker más sportokban is kipróbálta magát, a Duke egyetem tanulójaként a futball mellett kiválóan kosárlabdázott, profiként pedig nem csak az NFL-ben, de az MLB-ben is bizonyított: két szezont húzott le a Philadelphia Athletics baseball csapatában. A főiskolai Hall of Fame-be 1955-ben, az NFL Hall of Fame-be 1972-ben választották be, ráadásul 101 évével ő volt a legidősebb élő profi játékos egészen kedden bekövetkezett haláláig.
Az NFL egy évvel ezelőtt a Super Bowl szünetére készített egy reklámot, amely bemutatja a profi futball átalakulását és a védőfelszerelések fejlődését. A videót azért gondoltuk helyénvalónak most megmutatni, mert Clarance „Ace” Parker mindezt a változást saját szemével nézhette végig hosszú élete során...
Legyen neki könnyű a föld!
Clarence Parker képét a psaautographfacts.com-ról nyilaztuk le.

