Borzalmas hírre ébredhettünk szombat reggel. Adrian Peterson mindössze kétéves fia, akiről tegnap este derült ki, hogy szerda óta kritikus állapotban fekszik egy dél-dakotai kórházban, belehalt sérüléseibe. A borzalmas esetről semmit nem lehetett tudni egészen péntekig, amikor kiderült, hogy a Vikings futója egy családi tragédia miatt nem vett részt csapata csütörtöki edzésén. Peterson ugyanis dél-dakotába utazott, hogy meglátogassa a családját, de a játékos nem szeretett volna többet mondani a történtekről, a médiától pedig magánéletének tiszteletben tartását kérte.
Az amerikai sajtó persze nem arról híres, hogy ilyenkor hiénaként ne menne utána „a sztorinak”. Gyorsan napvilágot látott, hogy Peterson az anyával élő kétéves fiát látogatta meg, aki szerdán kritikus állapotban került kórházba. Később a hírt a nagyapa is megerősítette, de többet ő sem szeretett volna mondani. A részletek azonban tovább szivárogtak: hamar kiderült, hogy a kisfiút nevelőapja verhette meg, aki aztán balesethez riasztotta a rendőröket az anya otthonába, ahol kettesben maradtak a gyerekkel. Az orvosi vizsgálatok során azonban kiderült, hogy a gyereket bántalmazták, így a feltételezett elkövetőt, a 27 éves Joseph Pattersont előzetes letartóztásba helyezték. Peterson pénteken visszatért a Vikingshoz, ahol rövid nyilatkozatot adott. Nem beszélt a dél-dakotai történtekről, csak annyit mondott, játszani fog vasárnap, mert a futball már sok tragédián átsegítette.
Csakhogy éjszaka jött a szörnyű halálhír. Peterson azóta nem szólalt meg, csak a rengeteg barát, rokon és játékostárs együttérzését köszönte meg Twitteren. Nem tudni, ezek után hogy dönt, de ismerve a játékos életpályáját, egyáltalán nem lenne meglepő, ha vasárnap éppen kisfia emlékére vállalná a játékot a Panthers ellen. Peterson 8 éves volt, amikor végignézte, ahogy a bicikliző bátyját halálra gázolta egy ittas vezető. Apja 10 évet volt börtönben pénzmosásért, mostohabátyját pedig egy nappal az NFL Combine előtt gyilkolták meg.

