Az amerikai fellebbviteli bíróság visszaállította a Patriots irányítójának eltiltását.
Amikor már szinte el is felejtettük a Deflategate körüli tavalyi mizériát, az amerikai törvényhozás ismét csavart egyet a történeten. A fellebbviteli bíróság ugyanis visszaállította Tom Brady korábban eltörölt 4 mérkőzéses eltiltását, arra való hivatkozással, hogy Roger Goodell a kollektív szerződésben foglaltaknak megfelelően járt el, amikor kiszabta a büntetést a játékosra. Mielőtt tehát még megindulnának a Patriots fanatikusai a bíróság épülete elé, fontos tudniuk, hogy a bírák csak azt vizsgálták, hogy az NFL és a játékosszakszervezet (NFLPA) által is jóváhagyott dokumentum (ez a már említett kollektív szerződés) alapján Goodell eltilthatta-e az irányítót, nem azt, hogy a büntetés jogos-e.
A testület egyébként megosztott volt a döntésben, de végül azok maradtak többségben, akik szerint az eltiltás jogosan lett kiszabva. Az ítélet azt is megjegyzi, hogy igencsak unortodox az a berendezkedés, amelyben a liga komisszárja egy személyben birtokolhatja a törvényhozói, bírói és végrehajtói hatalmat, viszont mivel ez a két fél (tehát a liga és a játékosszakszervezet közötti kollektív szerződés) jóváhagyásával történik, nem látnak benne kivetnivalót.
Arról, hogy a döntés mennyire váratlan, mindent elárul, hogy Tom Brady pár hónappal ezelőtt úgy írt alá új szerződést a csapattal, hogy egy esetleges eltiltás esetén se bukjon milliókat. A játékos ugyanis mindössze 1 millió dolláros alapfizetést alkudott ki magának 2016-ra, a nagy összegeket pedig aláírási bónuszként könyvelték. Ennek értelmében az irányító mindössze 235 000 dollárt veszít, amiért kihagyja az első 4 mérkőzést.
Ezen a négy meccsen egyébként a Patriots a Cardinals, a Dolphins, a Texans és a Bills ellen lép majd pályára, valószínűleg Brady nélkül. Azért nem mondjuk még mindig biztosra a dolgot, mert a játékos többféleképpen is fellebbezhet a döntés ellen. Két héten belül például kérhet újabb meghallgatást, ahol elmondhatja aggályait, de akár a legfelsőbb bírósághoz is fordulhat jogorvoslatért. Ne gondoljuk tehát, hogy az ügy itt véget ért...

