Még 2013 novemberében lehetett először arról hallani, hogy Ridley Scott rendezésében készülni fog egy film az agyrázkódásokról. Közben a projekt más rendező kezébe került (Ridley Scott csak producere), a főszerepre Will Smith lett a befutó, mostanra pedig elkészült az első előzetes is a Concussion, tehát Agyrázkódás (a magyar címadási technikát ismerve ez majd úgyis valami más lesz) című filmhez.
Will Smith Dr. Bennet Omalu neurológust játssza a filmben, aki Pittsburgh-ben, az egykori Steelers center Mike Webster (a filmben David Morse alakítja) agyának vizsgálatakor felfedezte az úgynevezett krónikus traumás enkefalopátiát (CTE), vagyis a hosszantartó, sérülés okozta tudatzavart. Az előzetes alapján Smith érdekes akcentussal, könnybe lábadt szemekkel és giccses drámaisággal igyekszik meggyőzni mindenkit arról, hogy ez a játék bizony komoly agykárosodással járhat.

A hírek szerint Roger Goodellt Luke Wilson alakítja majd (a fenti képen középen), a filmet pedig Peter Landesman rendezte, akinek eddig egyetlen rendezése volt csupán, a John F. Kennedy meggyilkolását a kisemberek szemszögéből bemutató Félelmetes nap (Parkland), ami ha nem is egy korszakalkotó film, de abszolút korrekten mutatja be, amit vállalt.
Összességében a trailer alapján kicsit sem vagyunk elájulva, de az ítélkezéssel várjunk, amíg megnézzük a filmet, mert az biztos, hogy erre is kíváncsiak leszünk, ahogy minden olyan alkotásra, ami az NFL világáról szól.

