Az edzők főleg a challenge intézményén változtatnának, miközben a liga tovább növelné a biztonságot.
Ahogy minden tavasszal, idén is kihirdetésre kerültek a csapatok, illetve a liga Versenybizottsága által javasolt szabálymódosítási kezdeményezések. A felvetett változtatásokról a jövő héten esedékes tulajdonosi meetingen szavaznak majd, és 24 támogató voks kell az érvénybe léptetésükhöz. Ami egyértelműen kirajzolódik az összesen 19 módosítási indítványból, hogy a csapatok nem elégedettek a jelenlegi challenge-elési rendszerrel, miközben a liga továbbra is azon munkálkodik, hogy a futball még biztonságosabb sport legyen.
Lássuk tehát a 19 felvetett módosítást, némi szubjektív szerkesztői kommentárral:
1. A Versenybizottság javaslata: Az extrapontok 15 yardos vonalra való hátramozgatása és a blokkolt kísérletek visszahordhatóvá tétele.
Tavaly csak egy évre, kísérleti jelleggel vezették be a módosítást, most véglegesítenék ezt. Nekünk tetszett az új rendszer, több lett az elrontott extrapont, több lett a két pontos kísérlet és izgalmasabbak lettek a meccsek. Emlékezzünk csak az AFC döntőre…
2. A Versenybizottság javaslata: Engedélyezzék a védő és támadó playeket hívó edzők rádióösszeköttetését a pályán lévő játékosokkal, függetlenül attól, hogy az edzők a pálya szélén vagy a lelátói boxokban helyezkednek el.
Talán nem lep meg senkit, ha eláruljuk, hogy támadó és védő oldalon is van egy-egy játékos, akinek rádióösszeköttetése van a partvonallal, hiszen a közvetítésekben is elég sok szó esett már a sisakokon látható zöld pöttyökről. Mi őszintén szólva, nem értjük, mi értelme lenne ezt a rendszert borítani, hiszen ettől szerintünk vagy lassulnának a mérkőzések és még több idő menne el a playhívásokra vagy az egész liga olyan lenne, mint a Chip Kelly féle pantomim akadémia. Bár a módosítás kidomborítaná az intelligensebb, pályán jobban látó irányítók és belső linebackerek képességeit, és visszaszorítaná a game manager QB-kat és az eszetlen tackle-gyárosokat, mi erre a kérdésre nemmel voksolnánk a tulajok helyében. Ezt a javaslatot kicsit félreértelmeztük, szerencsére a liga mindössze annyit szeretne, hogy ne csak a pálya szélén, de a lelátói boxokban ülő edzők is kommunikálhassanak a védők és a támadók vezéreivel. Őszintén szólva mi azt gondoltuk, hogy ez eddig is így volt, ezért értettük félre a javaslatot, de természetesen ezt támogatnánk.
3. A Versenybizottság javaslata: A chop block illegálissá tétele.
A blokkolt védőjátékosok térd alatti megblokkolása eddig is elég szigorú szabályokhoz volt kötve az NFL-ben (pl. csak futó playeknél, csak a line of scrimmage-en egymás mellett álló játékosok tehették meg), így nekünk nem hiányozna a tiltásuk, hiszen így talán kevesebb védőnek menne szét a térde. Az illegális chop blockért egyébként jelenleg 15 yardos büntetés jár.
4. A Versenybizottság javaslata: Két sportszerűtlen megmozdulást érő büntetés után a büntetett játékos kerüljön kizárásra a mérkőzésről (a javaslat szerint csak bizonyos sportszerűtlenségekért kiosztott büntetéseknél).
Szerintünk ez a javaslat nincs kellően kidolgozva, inkább a bíróknak kellene jobban odafigyelni, és a súlyosabb esetekben lelkiismeret-furdalás nélkül lezavarni a pályáról a szabálytalankodó játékosokat. A legtöbb aljas húzást így sem látják meg élő képen, az pedig szerintünk csak összezavarna mindenkit, hogy nem minden sportszerűtlen viselkedés számítana bele a kiállítást érő kettőbe. Például a dumálás vagy a túlzott ünneplés nem, de a fejre való ütközés és a szükségtelen durvaság igen. Ha a bírók be tudják tartatni a szabályokat, mi nem zárkóznánk el ettől a módosítástól, de eddig is láttunk például tévesen megítélt vagy meg nem ítélt helmet to helmet hiteket. Mostanáig ezek „csak” 15 yardot értek vagy nem értek, ezután viszont egy játékos elvesztését is jelenthetnék, ami nagyobb érvágás.
5. A Versenybizottság javaslata: A touchbackre rúgott kirúgások után a következő play a 25 yardos vonalról induljon.
Eddig ugye a 20 yardosról jöttek a támadók a touchbacket követően, most a liga a 25-ösre tolná előre a kezdő pozíciót azért, hogy a visszahordók kétszer is meggondolják, megéri-e nekik elindulni a labdával vagy sem. A liga régóta úgy tartja, hogy a visszahordások a legveszélyesebb játékok, hiszen a felek teljes sebességgel futnak egymás felé. Szerintünk a kirúgások 35 yardosra való mozgatása óta sokat javult a helyzet, ezért nem kellene tovább módosítgatni ezt a szabályt. Így is elég sokat áll a játék a pontszerzéseket követően, ezzel csak még tovább nőne a holtidő.
6. A Baltimore javaslata: A bejelentett elkapók viseljenek megkülönböztető mezt.
Bill Belichick a 2014-es szezon rájátszásában elég csúnyán megtréfálta a Ravenst egy trükkös játékkal, és úgy látszik a Hollók azóta sem heverték ki ezt. Ezért most azt javasolják, hogy aki a mezszáma alapján nem lehetne elkapó játékos (50-79, 90-99 számozással játszók), az viseljen megkülönböztető mezt, ha bejelentett elkapóként lép pályára. Mi ezen a javaslaton csak derülni tudunk, mert belegondoltunk, ahogy a plusz blokkolónak beküldött pufi falemberek sovány malac vágtában próbálják magukra préselni a megkülönböztető szerelést a partvonal mellett. Szerintünk ebben az esetben még a felevetés is komolytalan, így ezt a módosítást aligha szavazza meg bárki is.
(A következő javaslatokat nem sorrendben közöljük, mivel mind a videóbírózás témakörébe tartozik, és egy füst alatt véleményeznénk őket)
7. A Baltimore javaslata: 3 challenge-lehetőség járjon egy vezetőedzőnek, és terjesszék ki a challenge-elhető playek körét.
8. A Buffalo javaslata: Minden bírói döntés legyen visszanézhető, kivéve az eddig is automatikusan visszanézendő turnovereket és pontszerzéseket.
12. és 15. A Minnesota és a Washington javaslata: A vezetőedző ne csak akkor kapjon egy harmadik challenge lehetőséget, ha mindkétszer helyesen dobta be a piros zászlót, hanem már egy helyes challenge-nél is.
14. A Washington javaslata: Bizonyos personal foul szabálytalanságokat is tegyenek visszanézhetővé.
Összességében nézve mindegyik módosítás azzal járna, hogy a meccsek még inkább elnyúlnának és még többet állna a játék. A tulajdonosok ebbe aligha fognak belemenni, hiszen nekik az eladhatóság a fontos, és már így is rengeteg a játékmegszakítás a mérkőzéseken. Ugyanakkor érthető az edzők igénye is, hogy ha rendelkezésre áll a technológia, akkor miért ne lehetne több lehetősége az edzőknek arra, hogy szembemenjenek a pályán hozott téves ítéletekkel. Őszintén szólva, nem tudjuk eldönteni, mi tenne jobbat a futballnak, hiszen bizonyos esetekben mi is habzó szájjal szoktunk üvölteni a televízió előtt, hogy egy-egy téves ítélet miért nem tartozik a visszanézhető playek sorába, máskor viszont azért imádkozunk, hogy ne aludjunk el, amíg Mike Carey szakértőként elmondja tökéletesen az ellentettjét annak, amilyen döntést a pályán hoznak. Itt tehát nem foglalnánk állást, de kíváncsian várjuk a tulajok véleményét.
9. A Carolina javaslata: Pontosítsák az Intentional Grounding büntetés definícióját.
Mi alapvetően egyetértünk ezzel a kezdeményezéssel, hiszen igencsak szubjektíven ítélik meg ezt a szabályt a bírók, de a külföldi portálok szerint a Panthers azzal szeretne pontosítani, hogy kivenne egy mondatot a jelenlegi szabálykönyvből. Szerintük a bírók azért megengedőek, mert a rendelkezés úgy szól, hogy a reálisan elkapható passznak az olyan dobás minősül, ami egy legális elkapó irányába és közelébe megy. A Panthers szerint a passznak csak egyszerűen elkaphatónak kell lennie. Szerintünk ezt nem fogják megszavazni a tulajok, mert eszerint a megfogalmazás szerint egy egyszerű túldobás is minősülhetne Intentional Groundingnak.
10. A Kansas City javaslata: Ha egy büntetést a saját endzone közelsége miatt megfeleznének, a távolságot adják hozzá a first downhoz szükséges távolsághoz.
Ez így leírva bonyolultnak hangzik és talán az is, de ugyanakkor logikus is. Vegyünk egy egyszerű példát: egy csapat a saját 10 yardosán van az első kísérletnél (1&10), amikor kap egy 10 yardos büntetést. Ilyenkor az endzone közelsége miatt a távolságot megfeleznék, vagyis 1&15 következne, de nem a Kansas szerint. Ők ugyanis hozzáadnának ilyenkor 5 yardot a megteendő távolsághoz, vagyis 1&20 jönne, ahogy a pálya bármely más részén is, csak éppen továbbra is a saját 5 yardosukról. Nekünk tetszik a javaslat, annak ellenére, hogy komoly szellemi munkát igényel majd a chain crew tagjaitól és a zebráktól is.
11. A Kansas City javaslata: Ha egy irányító a földre esik a passz előtt, ne állhasson fel és passzolhasson.
A szabályt Peyton Manning Rule-nak is hívják, hiszen a Sheriff éppen ezt csinálta meg a Steelers elleni rájátszás mérkőzésen, állítólag nem is a véletlen folyományaként. Mi jót derültünk a javaslaton, hiszen bár van logika a kezdeményezésben, nem értjük, miért ne pattanhatna fel az irányító, ha nem érintik meg, ugyanúgy, mint bármelyik másik játékos.
13. A Washington javaslata: Ne legyen hosszabbítás az előszezonban.
Ezt talán kár is tovább boncolgatni, mi csak annyit mondunk: big like.
16. A Versenybizottság javaslata: Minősítsék Horse Collar Tackle-nek azokat a szereléseket is, amikor a védekező játékos a névfelvarrónál vagy feljebb fogja meg a mezt és annál fogva rántja le ellenfelét.
Jelenleg ugye csak az minősül Horse Collar Tackle-nek, amikor a védekező játékos be is nyúl a vállvédőbe, ezzel a módosítással viszont minden olyan szerelést büntetnének, amely legalább ugyanennyire veszélyes a térdekre, csak éppen eddig szabályos volt. Ilyenformán ez a módosítás akár még logikus is lehetne, főleg annak tekintetében, hogy a zebrák eddig sem tudták mindig megítélni, hogy a védekező játékos benyúlt-e a vállvédőbe, vagy csak lerántotta ellenfelét.
17. A Versenybizottság javaslata: Minősítsék Delay of Game-nek, ha egy csapat úgy próbál meg időt kérni, hogy egyébként nem lenne lehetősége rá.
Ez logikus szerintünk, pláne, hogy csak 5 yard jár érte. Valószínűsítjük, hogy a javaslat át is fog menni.
18. A Versenybizottság javaslata: 5 yardos büntetés helyett down veszteséggel büntessék, ha egy legális elkapó elsőként beleér egy passzba a pálya területén azok után, hogy már elhagyta a pályát.
Mi ezt is logikusnak tartjuk. Mivel ilyen esetek a legtöbbször az endzone-ban szoktak előfordulni, az eddigi szabályozás a támadókat segítette azáltal, hogy 5 yarddal távolabbról újra próbálkozhattak egy elrontott játékot követően, ahelyett, hogy csak simán elbuktak volna egy downt. Bízunk benne, hogy ez a módosítás is átmegy.
19. A Versenybizottság javaslata: Szüntessék meg azt a rendszert, hogy több helyről számolják a szabálytalanság helyét amennyiben több szabálytalanság történik egy labdabirtoklás cserénél.
Őszinték leszünk, többek között azért csúszott ennyit ez a cikk, mert ennek a módosításnak próbáltunk utánajárni, sajnos sikertelenül. Ha olvasóink az eredeti szövegezés alapján meg tudják tippelni, hogy miről van szó, kérjük, írják meg nekünk kommentben.
„Eliminates multiple spots of enforcement for a double foul after a change of possession.”
A 19 módosítás mellett voltak további javaslatok, amelyek nem a játékszabályokat, hanem a liga szabályozását illetik, ezek közül csak az érdekesebbeket írjuk le, mert többségük szerintünk el fog hasalni a jövő héten:
Az Arizona azt szeretné, ha a meccsnapokon 48 aktív játékost lehetne nevezni a jelenlegi 46 helyett.
A Washington szeretné megszüntetni a szezon előtti 75-ös keretszűkítési lépcsőt, így a csapatok 90-ről azonnal 53-ra csökkentenék a létszámot.
A Washington szeretné, ha az agyrázkódás miatt játékengedélyt nem kapó játékosok az úgynevezett Exemption Listre kerülhetnének, és helyettük a gyakorlóegységből lehetne nevezni játékost az aktív keretbe. Ezzel a módosítással talán csökkenne az agyrázkódás miatt trükközők száma.
A Versenybizottság szeretné, ha a pálya széli tableteken a mérkőzések eseményei nem csak képek, de videók formájában is visszanézhetőek lennének az edzők számára.

