Alacsony színvonalú, szórakoztató special team megmozdulásokkal fűszerezett hétfő esti rangadót nyertek meg az Óriások.

A mérkőzést a New York Giants kezdte, méghozzá egy rendkívül hosszú támadássorozattal. Egymás után érkeztek a jó futások és passzok, 17 play segítségével 68 yardot haladt előre a csapat, mindezt 9 perc 36 másodperc alatt. A drive során egy-egy játékban a touchdown és az interception is közel volt Eli Manningnek, de végül az irányító nem adta el a labdát és ő maga pontokat sem szerzett, inkább ráhagyta ezt az együttes rúgójára. Josh Brown 35 yardos mezőnygóljával szereztek vezetést az Óriások. (0-3)

A Vikings bedobta a mélyvízbe nemrég igazolt irányítóját, Josh Freemant. A QB első passza John Carson felé szállt, de sikertelen lett, majd a következő átadásából Jerome Simpson szerzett first downt. Ennek ellenére hamar puntolni kényszerült a Minnesota, ahogy az ellentámadásból a New York-i alakulat is. A különbség csupán annyi volt, hogy a Giants rúgását Marcus Sherels 86 yardot szlalomozva, végül a puntert is becsapva hordta vissza touchdownra. (7-3)

Az Óriások így rendkívül hamar visszakapták a labdát, de a puntok sora folytatódott. Egy támadássorozattal később viszont éppen a hazai csapat törte meg a sort. Eli Manning egy korrekt drive-ot vezetett, amelynek a végén egy kiváló passzt eresztett meg Rueben Randle felé, aki 27 yardos touchdown elkapást mutatott be. (7-10) A Vikings igyekezett hamar egyenlíteni, ennek érdekében Blair Walsh rúgott 53 yardos távolságból egy mezőnygólt, ami egy picit rövid lett, így az állás nem változott. Az első félidőben még egy említésre méltó jelenetet láthattunk: Jared Allen szerzett érdekes sacket, méghozzá úgy, hogy a blokkoló támadó falember mellett kinyúlva fogta meg Manning mezét és húzta le a földre.

A harmadik negyedet a Vikings kezdte, de rögtön puntolni kényszerült csapat, viszont a special team megint nagyot alkotott. Az ekkor visszahordóként szerepet kapó Rueben Randle kezéből tépték ki a labdát, amit a Minnesota az ellenfél 30 yardosánál össze is szedett. Hiába azonban a kiváló mezőnypozíció, Freeman passzát ugyanis Antrel Rolle egy kézzel lehúzta a levegőből, interceptiont szerezve a Giants számára. A hazai gárda sem tudott mit kezdeni a turnover nyújtotta lehetőséggel, így ismét punt következhetett, ami újabb labdaszerzéssel társult. Sherels ezúttal visszahordás közben elesett, a kezéből pedig a földre érkezés következtében kiesett a labda, amit a Giants az ellenfél három yardos vonalánál össze is szedett.

Ezt a lehetőséget már nem tudták kihagyni az Óriások: a néhány napja igazolt Peyton Hillis szerzett futva egy yardos touchdownt. (7-17) Úgy tűnt a válasz sem várat magára sokáig, hiszen újabb nagy special team megmozdulást láthattunk. Cordarrelle Patterson 69 yardot hordta vissza kickoffot, egészen az ellenfél térfelének 40 yardos vonaláig. Josh Freeman azonban továbbra is képtelen volt előrenyomulást produkálni, ami valóban nehéz, ha az ember összesen talán három játékot ha ismer a playbookból. Az irányító ráadásul a mezőnygól távolságból is kisackeltette magát, így maradt a tíz pontos különbség a New York javára.

Ha már kritikával illettük Freeman játékát, akkor el kell mondani, hogy Manning sem játszott túl színvonalasan, ahogy az egész meccs is unalomba fulladt volna az elveszített labdák és a szórakoztató special team jelenetek nélkül. Ebből az állapotból a Giants támadójátéka, pontosabban Peyton Hillis parádés megmozdulásai térítettek észhez minket, ráadásul a drive vége ezúttal nem punt lett, hanem egy 23 yardos Josh Brown mezőnygól. (7-20) Majd következett egy újabb turnover: a kickoff az újonc defensive tackle, Shariff Floyd kezébe került, ebből pedig rövid úton fumble lett. A Giants a Vikingek 18 yardos vonaláról támadhatott, persze ezúttal is csak field goal lett a drive vége. A nézők lepődtek volna meg legjobban, ha máshogy alakulnak az események. Josh Brown tehát megint nem hibázott, ezúttal 36 yardról talált be a póznák közé. (7-23)

Természetesen a csapatok ezután is próbálkoztak még pontszerzéssel, de mindkét oldalon folytatódott az impotens támadójáték, így nagy izgalmak már nem maradtak hátra. Végül a Giants hat vereség után 23-7-re győzött, megszerezve ezzel szezonbeli első sikerét, a Vikings mérlege pedig a vereséggel 1-5. Csak az érdekesség kedvéért írjuk le: Josh Freeman 53 (!) passzkísérletet eresztett meg, ebből 20 volt sikeres, 190 yardot és egy interceptiont dobott a Minnesota friss irányítója…

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel