A New England Patriots vezetőedzője, Bill Belichick még január elején fejtette ki azt a nézetét, mely szerint a touchdownok utáni egy pontos rúgás szerinte teljesen fölösleges. Úgy tűnik szavai eljutottak az NFL komiszárának, Roger Goodellnek a fülébe, legalábbis ebből a nyilatkozatból erre lehet következtetni:
„Az extra pont szinte automatikus. Volt az egész szezonban talán öt kihagyott olyan 1200 rúgásból (egészen pontos 1267-ből 1262 volt sikeres – szerk.), szóval csak egy apró töredéke a játékoknak, pedig nekünk az lenne a célunk, hogy mindegyik play izgalmas legyen. Teljesen automatikusan hét pont jár egy touchdown után, de mennyivel jobb lenne, ha nyolc pontért kellene menni akár futással, akár passzal, ha pedig nem sikerül, akkor marad csak a hat” – nyilatkozta Roger Goodell.
A Pro Football Talk még Belichick kifakadásánál szedte össze az extra pont kiváltásának lehetőségeit:
1.) Az extra pont teljes eltörlése – két pontos kísérletre kellene menni touchdown után, vagy akár megváltozhatna ez a játék egy pontos kísérletre is.
2.) Az extra pont hátrébbról történő elvégzése – a 20 yardos vonalról történne a rúgás, így máris nehezebb feladat lenne.
3.) Kerüljön át az extra pont az egy yardos vonalra – ha közelebb kerülne a rúgás helye, akkor az edzők bátrabban választanának két pontos kísérletet. (Szerintünk ez mondjuk abszolút nem válna be.)
4.) Az rúgja az extra pontot, aki a TD-t szerezte – Ndamukong Suh például már próbálkozott rúgással, de milyen lenne, ha visszahordott touchdown után minden védő maga rúgná az egypontost, de az elkapók és a futók is gyakorolnának rendesen.
5.) A drop kick kötelezővé tétele – Drew Brees egy Pro Bowlon próbálta ki ezt a rúgásfajtát, sikertelenül, de Patriots például éles meccsen sikeresen alkalmazta, hiszen 2006 januárjában Doug Flutie beküldte a póznák közé a labdát.
Az extra pont tényleg kevéssé izgalmas, de azért emlékszünk olyan esetre, amikor igenis döntőnek bizonyult. A Jaguars és a Saints meccse mindenképpen meghatározó ilyen szempontból, hiszen a Szentek több hátrapasszal az utolsó pillanatban értek el touchdownt, aztán John Carney az egyenlítésért rúghatott…

