A Giants az egy mérkőzésre elmeszelt rúgó pótlására Randy Bullockot igazolta le.

Josh Brown eltiltásának híre nem sokkal azután érkezett, miután ismét összefoglaltuk, ki mennyi mérkőzéstől marad távol az előttünk álló idényben különböző kihágások miatt. A hivatalos bejelentés pillanatában azonban nem volt ismert, miért is kell a rúgónak kihagynia a szezonnyitót, illetve miként reagál a hírre a Giants. Sok kérdésre sajnos a mai napig sem kaptunk pontos választ, de legalább már azt tudjuk, ki helyettesíti Brownt a Cowboys elleni szezonnyitón.

Josh Brown egy mérkőzéses eltiltásának híre szinte a semmiből érkezett. A liga indoklása annyi volt, hogy a kicker összetűzésbe került a törvénnyel, de ennek sehol sem volt nyoma a sajtóban. Az amerikai média persze azonnal nyomozni kezdett, és nem sokkal később sikerült kideríteni, hogy Brownt még 2015 nyarán egyszer őrizetbe vették családon belüli erőszakért. A játékosra akkori felesége, Molly Brown hívta rá a rendőröket, viszont később annak ellenére sem tett feljelentést, hogy elmondása szerint férje legalább 20 alkalommal bántalmazta őt, többek között akkor is, amikor terhes volt a közös gyerekükkel. A ma már ex-feleség szavait alátámasztja, hogy a rendőrök többször is kiszálltak a pár házához, bár csak egyszer történt letartóztatás, ami viszont gyengíti a vádat, hogy egyszer Molly Brown miatt szálltak ki a ren őrei, miután megrugdosta férje bordáit.

Akárhogy is nézzük, ez egy nagyon csúnya történet, amelynek a válással remélhetőleg vége szakadt. Ugyanakkor az érthetetlen, hogy Brown miért kapott 1 mérkőzésre szóló eltiltást. Ha ugyanis az NFL igaznak tartja a vádakat, a Ray Rice eset után megfogalmazott NFL-állásfoglalás szerint legalább 6 mérkőzésre kellett volna elmeszelni a rúgót (azért írtuk, hogy „legalább”, mert a terhes nő bántalmazása ráadásul súlyosbító körülmény). Bírói ítélet nélkül persze nehéz lenne mindezt megindokolni, de az 1 mérkőzésre szóló eltiltásra akkor mi a magyarázat?

Segítünk: az NFL teszetoszasága. A liga feljelentés és bírósági ügy nélkül nem mert beleállni egy újabb eltiltás utáni perbe, ugyanakkor nem akarta, hogy ismét a nőverő játékosok pártolójaként tekintsenek rájuk. Így jöhetett a kőkemény 1 mérkőzéses eltiltás, ami bizonyára örök tanulság lesz a pártállástól függően ártatlanul megvádolt áldozatnak vagy éppen többszörös visszaeső nőverőnek tekintett Josh Brown számára.

Ami biztos, hogy a csapat vezetősége kiállt a játékos mellett, ahogy a társak is támogatásukról biztosították „az embert, az apát és a játékostársat”. Ezek után pedig az is valószínűnek tűnik, hogy a korábban a Texansnál és a Jetsnél is megforduló Randy Bullock csak a Cowboys elleni mérkőzésre ugrik be, és nem lesz hosszú távú megoldás a Giantsnél. Érdekesség, hogy az Óriásoknak eredetileg volt egy második számú rúgójuk, Tom Obarski személyében, de a másodéves kicker szombaton elpuskázott egy 28 yardos mezőnygólt az előszezon második fordulójában, így mennie kellett. Ezek alapján viszont nyugodtan kijelenthető, hogy Bullocknak sincs bebetonozott helye az első hétre, hiszen a harmadéves rúgó sem a biztos lábáról volt híres az elmúlt szezonokban...

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel