Mielőtt még belevetnénk magunkat a számok rengetegébe, mindenekelőtt szeretnénk megköszönni a rengeteg like-ot, megosztást, kommentet, amit Tőletek kaptunk! Az egyszerű kis szórakozásnak indult szavazás minden várakozást felülmúlóan népszerű lett, így ha nem is lehet kőbe vésni a számainkat, azért a végeredmény szerintünk jó képet fest a hazai trendekről.
Rátérve a számokra, összesen 3332 like érkezett a 32 kép alá, ami ugye 104 kedveléses átlagot jelent. Négy holtversenyünk volt, és két csapat nagyon elhúzott a mezőnytől, de ami szerintünk a legjobb hír, hogy még az utolsó helyeken végzett gárdák szurkolói is vannak legalább tízen, tehát ha hirdetnek egy közös meccsnézést, egy kisebb kocsmát azért meg tudnak tölteni.
A várakozásoknak megfelelően a Patriots nyerte szavazást, nem lepődtünk meg, hiszen a hazai focitörténelem nagyjából a Pats sikerkorszakával egy időben kezdődött. A Packers második helyétől sem köptük a monitorra a reggeli kávét, viszont nem számítottunk rá, hogy ekkora fölénnyel húzzák be az ezüstöt. A harmadik helyért ádáz csata dúlt három csapat között, de végül a 49ers ért oda, 7 like-kal megelőzve a Saints és 15 kedveléssel a Steelers gárdáját.
A címvédő Seahawks csak a kilencedik helyen végzett, holtversenyben a Giants csapatával, az pedig aligha lep meg bárkit is, hogy az első 14 csapatból 13 játszott legalább egyszer Super Bowlt az elmúlt 10 évben. Az egyedüli kakukktojás „Amerika csapata”, a Dallas Cowboys a 12. helyen, amely viszont még messze van attól, hogy Magyarország csapata is legyen egyben. A Dolphinst Ace Ventura sem tudta kirántani a középszerűségből, a Budapest-szerte látható Oakland Raiders baseball sapkákról és Redskins bőrdzsekikről pedig kiderült, hogy tulajdonosaik aligha tudják, milyen ereklyét birtokolnak, mert csak egy álmos reggelen többet látni ezekből a ruhadarbokból a 7-es buszon, mint a két csapat like-jainak száma.
Az alvégen is szoros volt a verseny, a megbújó szurkerek alighanem alaposan fel tudnák borítani az utolsó hat sorrendjét, tekintve, hogy mindössze 5 like választja el őket egymástól. A Rams az utolsó helyen zárt, és miután Sam Bradford megint kidőlt, aligha idén veszik át a vezetést a népszerűségi listán a Patriotstól. Csalódottan vettük tudomásul, hogy Faragó Ricsi nincs fent Facebookon, és így nem is dobott nekünk egy like-ot, pedig egy helyet előre törhetett volna vele a Kasas City és lerázhatta volna magáról a Titanst. A Brownson az amerikai Manziel-mánia sem segített sokat, talán ha idén látjuk képernyőn, megugrik majd a rajongóik száma. A 15 Bills szurkolónak minden tiszteletünk, nem sokan tudnának együtt élni azzal a tudattal, hogy a csapatuk négy Super Bowlt bukott zsinórban (bocsi, ha feltéptük a sebeket), a Jaguars rajongók pedig bizonyára maguk is meglepődtek, hogy ki tudnának állítani egy gurulós focicsapatot, sőt még cseréik is lennének.
A legfontosabb számunkra azonban az, amit egyik kommentelőnk is megfogalmazott, hogy mindannyian egy családhoz tartozunk, a hazai amerikai focikedvelők családjához, amely reméljük évről évre egyre népesebb lesz!
Most pedig, hogy a megható sorok után letöröltétek könnyeiteket, vessetek egy pillantást a teljes népszerűségi listára:
1. New England Patriots – 693 like
2. Green Bay Packers – 436 like
3. San Francisco 49ers – 232 like
4. New Orleans Saints – 225 like
5. Pittsburgh Steelers – 217 like
6. Baltimore Ravens – 162 like
7. Denver Broncos – 156 like
8. Philadelphia Eagles – 141 like
9. New York Giants – 132 like
9. Seattle Seahawks – 132 like
11. Chicago Bears – 109 like
12. Dallas Cowboys – 84 like
13. Arizona Cardinals – 72 like
14. Indianapolis Colts – 57 like
14. Minnesota Vikings – 57 like
16. New York Jets – 47 like
17. Washington Redskins – 42 like
18. Oakland Raiders – 40 like
19. Atlanta Falcons – 35 like
20. Miami Dolphins – 31 like
21. Cincinatti Bengals – 30 like
22. Carolina Panthers – 28 like
23. Houston Texans – 25 like
24. Detroit Lions – 23 like
24. Tampa Bay Buccaneers – 23 like
26. San Diego Chargers – 21 like
27. Jacksonville Jaguars – 16 like
28. Buffalo Bills – 15 like
29. Cleveland Browns – 14 like
30. Tennessee Titans – 13 like
30. Kansas City Chiefs – 13 like
32. St. Louis Rams – 11 like
A csapatok nevében is köszönjük!

