Khalil Mack két poszton is bekerült, ezzel történelmet írt.
Az Associated Press által felkért szakértők idén is megválasztották a szezon álomcsapatát, vagyis az All-Pro játékosokat. Mielőtt azonban még bemutatnánk a keretet, említsünk meg néhány érdekességet az idei végeredménnyel kapcsolatban.
- Az első és talán legfontosabb kuriózum, hogy Khalil Mack linebacker és defensive end poszton is bekerült a keretbe, amivel történelmet írt. Korábban soha senkinek sem sikerült két pozícióban is ott lenni az AP legjobbjai között. Bár a sokoldalú védő abszolút megérdemli a dupla jelölést, azért azt csendben megjegyezzük, hogy szerintünk a történtek inkább köszönhetőek annak, hogy a voksolók nem tudták, mi is a játékos hivatalos posztja az Oakland hibrid védelmében, mintsem annak, hogy párhuzamosan két helyen is jelölni akarták…
- Idén is volt két olyan játékos, aki minden szakértőnél kiérdemelte a rangos elismerést: a Vikings futója, Adrian Peterson és a Texans defensive endje J.J. Watt egyaránt 50 szavazatott kapott, vagyis az összes felkért szakértő rájuk voksolt az adott poszton.
- A legtöbb játékost a Pro Bowlhoz hasonlóan ebbe az álomcsapatba is a Panthers adta, összesen hatan érdemelték ki az All-Pro jelölést Carolinából: Cam Newton, Mike Tolber, Ryan Kalil, Luke Kuelchy, Thomas Davis és Josh Norman.
- A második helyen öt csapat osztozott: a Patriots, a Rams, a Steelers, a Cardinals és a Bengals egyaránt két játékost delegált.
- Mindössze egyetlen újonc tudott bekerülni a keretbe: a visszahordó specialista Tyler Lockett ezzel egyedül képviseli a Seahawks-t.
- Ami a konferenciákat illeti, 15 játékos került be az NFC-ből, 12 pedig az AFC-ből, összesen pedig 17 csapat képviselteti magát a rangos listán.
És most lássuk a keretet:
Támadósor:
QB: Cam Newton, Panthers
RB: Adrian Peterson, Vikings; Doug Martin, Buccaneers
FB: Mike Tolbert, Panthers
WR: Antonio Brown, Steelers; Julio Jones, Falcons
TE: Rob Gronkowski, Patriots
T: Andrew Whitworth, Bengals; Joe Thomas, Browns
G: David DeCastro, Steelers; Marshal Yanda, Ravens
C: Ryan Kalil, Panthers
Védelem:
DE: J.J. Watt, Texans; Khalil Mack, Raiders
DT: Aaron Donald, Rams; Geno Atkins, Bengals
LB: Thomas Davis, Panthers; Luke Kuechly, Panthers; Khalil Mack, Raiders; Von Miller, Broncos; Navorro Bowman, 49ers
CB: Josh Norman, Panthers; Patrick Peterson, Cardinals
S: Tyrann Mathieu, Cardinals; Eric Berry, Chiefs
Special Team:
K: Stephen Gostkowski, Patriots
P: Johnny Hekker, Rams
KR: Tyler Lockett, Seahawks

