Nem csak a játékosok, a cheerleaderek számára is nagy megtiszteltetés, ha bekerülhetnek a Pro Bowl keretbe, ugyanis őket nem a szurkolók választják, hanem saját maguk közül kell megjelölniük egy-egy lányt, aki szerintük a leginkább megérdemli, hogy Hawaii-ra utazzon. Mint listánkból kiderül, általában olyan hajrázók kerülnek kiválasztásra, akik még sosem jártak a Pro Bowlon, de lesznek a cheerleaderek között visszatérők is. A szavazásnál egyáltalán nem a testi adottságok számítanak, sokkal inkább az edzéseken és a mérkőzéseken mutatott munka és szorgalom, a hajrázás mellett folytatott jótékony tevékenység, a civil életben végzett elfoglaltság és persze a személyiség, illetve a kisugárzás a fontos.
Mielőtt még a Steelers vagy például a Giants hívei megijednének, hogy az ő lányaik esetleg nem voltak méltók a keretbe kerülésre szólunk, hogy azért utazik csak 25 cheerleader Hawaii-ra, mert csak a listában található gárdáknak van hivatalos hajrázó csapata. A Browns, a Steelers, a Giants, a Packers, a Bears és a Lions nem rendelkezik cheerleaderekkel, a Vikings pedig nem tudjuk, miért maradt ki az NFL.com listájából, de annyit kiderítettünk, hogy Pam képviseli majd őket, aki a csapat honlapjának tanulsága szerint így örült az elismerésnek:

És most lássuk a listát! (A képeket az NFL.com-ról nyilaztuk le.)
Chelsey - Cardinals
Chelsey Cardinals szurkolóként nőtt fel, így egész életében az volt a vágya, hogy kedvenceinek hajrázhasson. Álma már középiskolásként teljesült, ötödik éve van a csapatnál, két éve kapitány. Civilben riporterként dolgozik egy helyi tévécsatornánál.

Jacqueline – Cowboys
Jacqueline számára nem lesz újdonság a Pro Bowl, hiszen 2009-ben már beválasztották a keretbe – igaz, akkor a 49ers hajrázójaként... A civilben egy plasztikai sebészeti klinikán asszisztensként dolgozó hölgy egyébként öt éve cheerleaderkedik.

Heather – Broncos
Heather amióta csak az eszét tudja, Broncos szurkoló, és annak ellenére csapatkapitány, hogy mindössze 8 éve táncol profi szinten. A táncnak köszönhetően a fél világot beutazta, ugyanis több alkalommal is lehetősége nyílt meglátogatni a külföldön állomásozó amerikai katonákat az elmúlt években. A csinos lány négy éve hajrázik már kedvenc csapatának, miközben civilben fogyatékkal élő gyerekeket tanít egy helyi iskolában.

Casey – Texans
Casey nem sok mindent árult el magáról, de abban biztosak vagyunk, hogy nagyon elhivatott, hiszen idén az összes hazai Texans meccsen ott hajrázott a partvonalon, annak ellenére, hogy a houstoniaknak ebben a szezonban nem sok okuk volt az örömre. Beszédes az is, hogy a csapattársak tehetségének és varázslatos személyiségének köszönhetően már most vezetőnek választották pedig még csak két éve hajrázik az űrvárosban.

Julia – Colts
Julia Ohióban született, ennek ellenére Indianapolisban kezdte meg hajrázó karrierjét 2011-ben, és idén már csapatkapitányként rázta a pompont. Azt nem árulta el, hogy civilben mivel foglalkozik, de alap és mesterszakos diplomát is szerzett sportmenedzsmentből, így őt nem csak a cheerleading része érdekli az NFL-nek.

Kaleigh – Jaguars
Kaleigh Jacksonville-ben született és 22 éve táncol, így számára adott volt, hogy jelentkezzen az NFL egyik legkedveltebb cheerleading csapatába, a ROAR-ba. Civilben egyébként kozmetikusként dolgozik, és már ötödik éve egyezteti össze hajrázó karrierjét a munkájával.

Brittiney – Falcons
Brittiney annak ellenére lett a Falcons cheerleadere, hogy Észak-Karolinában született, amelynek fővárosa Charlotte, a csoportrivális Panthers székhelye. Négy éve hajrázik már Atlantában, előtte pedig az egyetemen cheerleaderkedett ugyanennyit. Ugyan televíziós újságírásból szerzett diplomát, de inkább táncterápiával szeretne foglalkozni.

Summer – Chiefs
Summer ötödik éve szórakoztatja az Arrowhead Stadium közönségét a Kansas City cheerleader csapatában, ahol kapitányként számítanak rá. Mivel imád gyerekekkel foglalkozni, civilben egy általános iskolában tanít.

Natalie – Dolphins
Natalie eredetileg Arizonában született, pszichológiai és tánc tanulmányait Indiana államban végezte, a sors mégis Miamiba sodorta, ahol már ötödik éve cheerleaderkedik. A 28 éves lány tagja a Dolphins utazókeretének, amely amerikai katonai bázisokra látogat el szerte a világon.

Stephaine – Patriots
Stephanie igazi örökmozgó, aki már negyedik éve hajrázik New Englandben. Üzleti tanulmányokat végzett és ingatlanügynökként dolgozik, de emellett táncot oktat és egy helyi főiskola hajrázócsapatát is edzi. Mindemellett mindig szakít időt a jótékonykodásra, jelenleg öt szervezetnek segít, amelyek közül kettő is szerencsétlenül járt állatok megsegítésével foglalkozik.

Heidi – Saints
Heidi tős-gyökeres louisianai lány, hiszen Lake Charles-ban nőtt fel majd az egyetemet Baton Rouge-ban végezte. Igen tapasztalt hajrázónak számít, ugyanis már a focicsapatáról méltán híres Lusiana State University-n (LSU) is rázta a pompont a Tigersnek, amellett, hogy kineziológiát tanult.

Laura – Jets
A FlightCrew, vagyis a Jets szurkolólány csapata mindössze 2007 óta létezik, Julia pedig egyike annak a 10 hölgynek, akit akkor kiválasztott a gárda. Matematikából erősebb olvasóink ennyiből már kiszámolhatták, hogy alapítótagként már hét éve hajrázik a New York-i csapatnak, amivel a keret legtapasztaltabb tagjának számít.

Courtney - Ravens
Courtney öt éve tagja a Ravens cheerleader csapatának, ahol kapitány-helyettesként tevékenykedik. A Ravens az egyetlen gárda az NFL-ben, amelynek hajrázói akrobatikus figurákat, dobásokat is bemutatnak, így a hölgyet is gyakran dobálják az M&T Bank Stadionban. Amikor Courtney nem a levegőben van, akkor önkénteskedik, de diplomája is van alkalmazott grafikából, és később saját ügynökséget szeretne nyitni.

Tori – Raiders
Tori balerinából lett hajrázó, és bár őt érte a megtiszteltetés, hogy a 2014-es Raiderette (így hívják az Oakland cheerleadereit) fürdőruhás naptár címlapján is szerepeljen, mi sokkal többre értékeljük, hogy egy helyi óvodában dolgozik, amelynek amúgy társtulajdonosa is.

Ivelisse – Eagles
A dél-amerikai felmenőkkel rendelkező Ivelisse hat éve rázza a pompont Philadelphiában, ahol két éve kapitány. Amellett, hogy fogorvosnak tanul és fogorvosi asszisztensként dolgozik, nem akármilyen modellkarriert tudhat magáénak, hiszen szerepelt már a MAXIM, a Vanity Fair, az Elle és a Glamour magazinban is.

Anjelica – Chargers
Anjelica San Diego-ban született, de Coloradóban nőtt fel, ennek ellenére hűséges maradt szülővárosához és nem a Broncos-nak, hanem a Chargers-nek hajrázik. Nagy álma, hogy beutazza egész Amerikát, mert minden államba el szeretne jutni. Nos, Hawaii-t már ki is kipipálhatja...

Melissa – 49ers
Melissa négy éve tagja a San Francisco cheerleader csapatának, a Gold Rushnak, ahol 3 éve kapitányként számítanak rá. Civilben egy női butik tulajdonosaként tevékenykedik, nagy álma pedig az, hogy nevet szerezzen magának a divatiparban. A tánc mellett a hegymászás, a wakeboardozás és a snowbordozás a kedvenc időtöltése.

Courtney – Seahawks
Courtney 23 éve táncol és 6 éve szolgálja a Sea Gals csapatát. Történelem szakon végzett az egyetemen, de táncoktatóként és koreográfusként dolgozik civilben. A hajrázásban a közönség erejét szereti a legjobban, nagyon büszke rá, hogy a 12th Mannek rázhatja pompont, amely a világ egyik leghangosabb szurkolótábora.

Emily – Bills
Emily négy éve van a Buffalo Jills-szel (nem elírás), a csapat cheerleader csapatával, ahol idén már a táncosok kapitányaként számítottak rá. Az egyetemen idén végzett, táncot és szociológiát tanult, civilben pedig táncoktatással foglalkozik.

Aimee – Rams
Aimee Illinois államban nőtt fel, ahol hat éves korában kezdett el táncolni. Már egyetemi csapatában is hajrázott, de mivel a Bears-nek már 1985 óta nincsenek cheerleaderei, nem csoda, hogy végül St. Louis-ban kötött ki. Civilben koreográfusként és tánctanárként tanít gyerekeket egy táncstúdióban.

Ashlee – Buccaneers
Ashlee-t a Tampa Bay méltán népszerű hajrázói első évben a szezon újoncának választották, így csak idő kérdése volt, hogy mikor szavazzák be a Pro Bowl keretbe is. A cheerleading mellett PR és marketing tanulmányokat folytató lányt végül negyedik évében érte ez a megtiszteltetés, így bár a Bucs-nak nem tartogatott túl sok örömöt ez az év, Ashlee boldogan zárhatja a szezont.

Tandra – Titans
A Nashville-i születésű Tandra már hat éve rázza a pompont a Titans-nek, legutóbbi szezonjában már kapitányként. Civilben ápolónőként dolgozik, de emellett profi táncos, aki számos klipben szerepelt már, például Kid Rock vagy Tim McGraw videóiban is láthattuk őt.

Maigan – Redskins
Maigan 3 éve hajrázik a fővárosban, de táncos múltja sokkal régebbre nyúlik vissza: 3 éves kora óta hódol szenvedélyének, és beutazta szinte az egész országot, hogy minél több tanártól tanulhasson. Alakját látva nem csoda, hogy 19 éves kora óta modellkedik is, a mai napig gyakran hívják fotózásokra.

Laura – Panthers
Laura három éve hajrázik a TopCats-ben, vagyis a Panthers cheerleader csapatában, ahol már kapitányként számítanak rá. Földrajz és környezetvédelem témában szerzett diplomát, és amikor nem a pompont rázza, akkor földrajztanárként dolgozik. Nem csoda, hogy szereti a gyerekeket, hiszen hat testvére van, akikkel igyekszik minél több időt együtt tölteni.

Katie – Bengals
Katie három éve hajrázik Cincinnatiben, és bár a csapat számára véget ért a szezon, ő biztosan nem fog unatkozni szeptemberig, hiszen a cheerleaderkedés mellett főállásban ápolónőként dolgozik a helyi gyerekkórházban, emellett pedig van egy táncstúdiója, és az egyetemen is tart táncórákat.


