Ryan Allen megsérült a Colts elleni rájátszásmeccsen, így a Patriots-nak alighanem punterre lesz szüksége.

Ryan Allennek nem volt jó napja szombaton, hiszen egy szerencsétlen punt után letaglózták és így nem tudta elkerülni a safety-t, majd a safety puntnál meghúzta a vállát. A helyét ezek után a kicker, Stephen Gostkowski vette át, aki ugyan még sosem próbálkozott élesben a puntolással, de több mint dicséretes teljesítményt nyújtott, hiszen volt 53 yardos rúgása is! Hosszútávon viszont nem lehet megoldás a rúgó, így ha Allen állapota tényleg olyan súlyos, mint ahogy a nyilatkozatok alapján tűnik, akkor a bostoniaknak új puntert kell igazolni.

A magyar szurkolóknak persze rögtön Meskó Zoltán neve ugrott be, és ezzen nem voltunk egyedül. Még javában zajlott a meccs, amikor a Boston Globe újságírója, Shalise Manza Young azonnal kiírta Twitter oldalára, hogy Meskónak élő szerződése van a Bengals-szal, így nem fog visszatérni New Englandbe. Zoli erre azonnal reagált is a Twitteren, a következőt írta:

„@shalisemyoung so can I request a release? #cmonguyspleeeeease”

Vagyis: „akkor kérhetem, hogy elengedjenek”, a # vagy hashtag mögötti részt pedig körülbelül úgy fordítanánk, hogy „lécciléccilécci”.

Az újságíró ezután válaszában azt javasolta Zolinak, hogy inkább ne keverje magát bajba, míg egy rajongó azt kérte, igazoljon vissza Bostonba és adja az 50000 dollárt egy helyi kórháznak – utalva Meskó rengeteg jótékony programjára, amivel magánemberként is megszeretette magát New Englandben.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel