A Pittsburgh megvált a magyar származású punterétől.

Meskó Zoltán 2010-ben került az NFL-be, a New England Patriots csapatához. Itt három évet töltött, amelyből az első kettő kifejezetten jól sikerült, majd a harmadik idényében jóval gyengébben is játszott, mint korábban, ráadásul a fizetése is magasabb lett, így a 2013-as szezon előtt a Hazafiak kivágták őt. Rövid ideig volt csak munka nélkül a punter, hiszen két nappal később a Pittsburgh Steelers lecsapott rá. Ezen az állomáshelyén hét mérkőzésen játszott, de teljesítménye egyáltalán nem volt jónak nevezhető. 42,5-ös puntátlagával csak a 31. helyen áll a ligában, egyedül Sav Rocca statisztikái rosszabbak nála. A visszahordásokkal terhelt nettó átlaga sem volt sokkal jobb, itt a 29. statisztikai mutató az övé. Persze ezek az átlagok lehetnek rosszak, ha a játékos csapata példának okáért sokszor kénytelen a félpályáról vagy esetleg az ellenfél térfeléről puntolni (a Steelers esetében azonban nem ez volt a helyzet), ezért is érdemes megnézni a 20 yardon belülre puntolt labdák számát, de Meskó itt sem villogott: mindössze három rúgása került az ellenfél red zone-jába, ami a Jets és a Bills punterével holtversenyben messze a legrosszabb az NFL-ben. Éppen ezért Pittsburgh-ben úgy döntöttek megválnak tőle, így kivágták a csapat keretéből. Helyére Mat McBriar érkezett, aki legutóbb a Eagles-nél rúgta a labdákat, de előtte nyolc szezont a Cowboys kötelékében töltött el. Érdekesség egyébként, hogy a Steelers éppen a Patriots ellen játszik a hétvégén, így Meskó visszatérhetett volna korábbi állomáshelyére. Erre így már nem lesz lehetősége, nagy kérdés, hogy melyik csapat ad neki újabb esélyt.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel