A Detroit puntere az egyik legjobb a ligában, a csapat mégis kipróbálásra hívta Meskót a Patriots elleni meccs előtt.

Aaron Wilson, a Baltimore Sun újságírója jelentette Twitteren, hogy a Lions a héten kipróbálásra hívta Meskó Zoltánt. A hír azért is érdekes, mert a Lions tavaly egy 5. körös picket áldozott jelenlegi punterére, Sam Martinra, aki azóta az egyik legjobb a ligában saját posztján. Martin a puntok hosszát tekintve a 7., míg a nettó (visszahordás után szerzett) yardokat is számolva a 8. ebben a szezonban, legimpozánsabb statisztikája pedig a 21 darab 20 yardon belülre lőtt labda, amivel az 5. helyen áll a punterek között. Mivel Martin nem jelentett sérülést, a helyi újságírók is furcsállják, hogy miért kereste meg a csapat a magyar származású játékost. Egyesek szerint az ellenfelet alakító scout temhez kellett egy punter, mivel a Lions a special teamet is szerette volna felkészíteni kifejezetten a New England ellen. Tekintve, hogy Meskó 2010 és 2012 között a Patriots csapatát erősítette, az sem kizárt, hogy néhány bostoni műhelytitokra is kíváncsiak voltak Detroitban, bár nem hinnénk, hogy erre a célra ne talált volna két évesnél frissebb információkkal bíró embert a Lions. A játékos egyébként sem Twitteren, sem Facebookon nem kommentálta az eseményeket, de bizonyára szívesen tért vissza Michiganbe, hiszen egyetemistaként a University of Michigan játékosa volt, és a mai napig nagy tisztelet övezi, miután az ő nevéhez kötődnek a legfontosabb puntrekordok a Wolverines történetében. Meskó egyébként utoljára idén januárban játszhatott NFL-meccset, mégpedig a Benglas színeiben beugróként. Előtte 7 mérkőzésen keresztül a Steelers-t erősítette, miután New Englandből a szezont megelőzően elküldték. Nyáron a hírek szerint több helyre is hívták kipróbálásra, de nem talált magának új csapatot, az viszont, hogy most Detroitban valakinek az eszébe jutott, azt mutatja, hogy még mindig nem felejtették el a magyar származású puntert, így maradt még egy halvány esélye a visszatérésre.

Bár nem a csapathoz, de szintén Detroit városához kötődő hír, hogy a hírek szerint elkelt az összes online foglalható ingyen jegy a hétfői Jets-Bills mérkőzésre, így a Ralph Wilson stadiontól számolva nagyjából 260 mérföldes, vagyis több mint 420 kilométeres távolság ellenére is úgy tűnik, hogy telt ház előtt játszhatnak a csapatok a Ford Fielden.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel