Mások pedig csak most kezdhetnek új munkaadót keresni.
Túl nagy nevű embereket ilyenkor nem igazán rugdosnak ki a csapatok, de az elmúlt egy hétben azért voltak olyan játékosok, akiknek az elbocsátásáról, illetve új állomáshelyéről érdemes röviden megemlékezni.
A sort kezdjük a Titans egykori irányítójával, Zach Mettenbergerrel, akit két nappal ezelőtt küldtek el Tennessee-ből. A QB 2014-ben hatodik körös pick volt, és mivel finoman fogalmazva instabil volt az irányítóhelyzet a Titánoknál, így egész sokat láthattuk őt pályán az elmúlt két évben. Mettenberger összesen 14 meccsen jutott szóhoz, 10 alkalommal kezdőként, 2347 yard, 12 TD és 14 INT került a neve mellé. A 14 pályára lépése közül csupán egyetlen egy alkalommal nyert a Titans, és akkor is csak a meccs végi térdelésre érkezett be az irányító, tehát amikor értelmezhető időt töltött játékkal, akkor vesztett a Tennessee. A kirúgása így aztán nem valószínű, hogy bárkinek is különösebb sokkot okozna, viszont a waiveren nem ment keresztül Mettenberger, ugyanis a Chargers lecsapott rá, ahol így Philip Rivers csere pozíciójáért harcolhat, méghozzá a támadókoordinátor, Ken Whisenhunt kezei alatt, aki a draftolásakor a Titans vezetőedzője volt.
Egy másik 2014-ben draftolt játékos is csapatot váltott, a különbség annyi, hogy Dominique Easley a Patriots első körös választottja volt. A defensive tackle munkáját még április közepén köszönték meg New Englandben, a pletykák szerint elsősorban pályán kívüli problémái miatt. Ha igaz, akkor a játékos bomlasztó hatással volt az öltözőre, ráadásul a sérülések sem kímélték, a kezdőcsapatba pedig nem igazán tudta beverekedni magát. Nem véletlen, hogy egy hónapba telt, mire Easley új csapatot talált magának, hiszen most a Rams érezte úgy, hogy érdemes lenne adni neki egy esélyt, meglátjuk tud-e élni ezzel.
Rátérve a kirúgottakra, Uani Ungától például elköszönt a Giants. A linebacker 2014-ben draftolatlanul került New Yorkba, ám pályára abban a szezonban egyáltalán nem lépett, viszont tavalyról ismerősen csenghet a neve. Unga ugyanis 13 meccsen játszott, a sérülések miatt foghíjassá váló LB-sorban ráadásul háromszor kezdett is. 59 szerelés, 4 leütött labda, 2 interception és 2 kiharcolt fumble is díszíti a statisztikáját, melynek nagy része az idény első pár meccsén jött össze neki. Nem valószínű, hogy könnyeket hullajtanának érte a Giants szurkolói, inkább az volt a szomorú, hogy olyan gyenge linebacker sor volt a csapatnál, hogy Unga ennyi játéklehetőséghez juthatott.
A Panthers tisztogatást végzett az egyébként nem túl acélosnak tűnő cornerback sorában. Brandon Boykin kivágása a meglepőbb lépés, ugyanis külső szemlélőként ő tűnt a csapat kezdő nickel cornerének. A játékos 2012 és 2014 között az Eagles játékosa volt, tavaly augusztusban még Chip Kelly cserélte el őt Pittsburgh-be, ahol számunkra érthetetlen módon csak limitált szerephez jutott. A Steelers nem is marasztalta a lejáró szerződésű CB-t, aki így március végén egy évre a Carolinához írt alá, ahonnan most kirúgták. Úgy tűnik Boykin körül nincs minden rendben, ha sehol nem bíznak benne, de a konkrét okokat egyelőre nem lehet tudni. Boykin mellett az egykori második körös Patriots cornertől, Ras-I Dowlingtól vált még meg a csapat.
Washingtonban egy elkapó, Andre Roberts szolgálatait köszönték meg a napokban. A játékos négy évet Arizonában töltött, kettőt pedig a Redskinsnél, hatéves pályafutása alatt 2711 yardot és 13 TD-t tudott felmutatni, szóval harmadik-negyedik számú receiverként talán lehet jövője máshol.
A Saints egy rúgótól vált meg, méghozzá a mostanra vándormadárrá váló Josh Scobee-tól. A kicker hosszú éveken keresztül (2004-2014) volt a Jaguars megbízható rúgója, ám tavaly Jason Myers-szel szemben elveszítette a keretbe kerülésért vívott harcot. Scobee-t ekkor elcserélték Pittsburgh-be, ahonnan a rémes teljesítménye miatt hamar távoznia kellett, most pedig már New Orleans-ban sem marasztalták, hanem inkább Kai Forbath-nak szavaztak bizalmat.

