Gyorsabb ütemben terjeszkedhet az NFL, mint azt várni lehetett.
2015 márciusában részletesen is foglalkoztunk azzal a pletykával, hogy az NFL Németország és Mexikó felé kacsingat, ami annyit tesz, hogy Anglia után ezekben az országokban is alapszakasz meccseket rendeznének. Akkor még felmerült Pro Bowl helyszínként Brazília is, a három terv közül pedig úgy tűnik, a mexikói jár legelőrébb. A friss információk szerint ugyanis az eredetileg tervezett 2017 helyett már a 2016-os szezonban is lenne egy meccs Mexikóvárosban, méghozzá a Texans és a Raiders összecsapása.
A Fosztogatók jövője egyelőre elég bizonytalan, hiszen Mark Davis tulajdonos feltett szándéka volt Los Angelesbe költöztetni csapatát, ez a terv azonban meghiúsult. Utoljára arról lehetett hallani, hogy Las Vegas lehet a célállomás a gárda számára, és bármennyire is jól hangzana egy Las Vegas Raiders (vagy a móka kedvéért Sin City Raiders) név, ennek a megvalósulási esélye igen csekély. Szóval a Raiders egyelőre keresi otthonát, miközben elképzelhető, hogy egy hazai találkozóját Mexikóvárosban játssza majd.
Az előttünk álló szezon pontos menetrendje ugyan egyelőre még nem ismert, de azt már minden csapatnál pontosan lehet tudni, hogy mely együttesek lesznek az ellenfelek 2016-ban hazai pályán, és melyek idegenben. Egy esetleges mexikói Texans@Raiders meccsen tehát utóbbi csapat lenne az „otthon játszó” gárda.

2005 októberében egyébként már játszottak egy alapszakasz meccset Mexikóvárosban, méghozzá az Estadio Aztécában. Akkor a San Francisco 49ers és az Arizona Cardinals csapott össze egymással idegen földön, a mérkőzést pedig több mint 103 ezer néző előtt a „hazai pályán szereplő” Cardinals 31-14-re megnyerte.
Ha tehát a pletykák igaznak bizonyulnak, akkor a három londoni meccs mellett (Colts@Jaguars, Giants@Rams, Redskins@Bengals) 2016-ban Mexikóból láthatjuk majd a Texans@Raiders találkozót.
Szerk.: 2016. 02. 06. - Hivatalossá vált, hogy a Texans@Raiders meccset november 21-én Mexikóvárosban rendezik majd.

