Függetlenítsük most el magunkat attól, hogy egyetértünk-e a New Englandet sújtó büntetéssel, és foglalkozzunk inkább azzal, hogy a liga miben hibázott az adott esettel, na meg úgy általában a büntetések kiosztásával kapcsolatban.
Először is le kell szögeznünk, hogy az ügy kirobbanása előtt fogalmunk sem volt arról, hogy a mérkőzésekre a csapatok biztosítják a labdákat, vagy hogy milyen protokoll szerint kezelik azokat a meccsek előtt. Akár történt labdaleeresztés, akár nem, arra biztosan rávilágított ez az ügy, hogy a jelenlegi gyakorlat rossz. A labdákat a ligának kellene biztosítania, olyan módon, hogy senki ne piszkálhassa azokat, a meccs előtt aztán vigyázzanak rá akár a bírók, akár az erre kijelölt független személyek, de ne a csapatok feladata legyen ennek az intézése. Nevetséges, hogy eddig nem központilag biztosították a labdákat, reméljük a liga erre rájön, és képes lesz változtatni az eddigi gyakorlaton.
A büntetések kiosztásánál sajnos nem várhatunk ilyen megvilágosodást az NFL-től, legalábbis az elmúlt évek gyakorlata azt mutatja, hogy a ligának fogalma sincs mikor milyen mértékű büntetést alkalmazzon, és ezen a mostani eset sem fog változtatni. Érthetetlen, hogy egyes esetekben Roger Goodell a bíróság szerepét próbálja átvenni, így igyekszik igazságot tenni, máskor pedig ezzel éppen ellentétesen minden bizonyíték nélkül képes ítéletet hozni.
Egymás után lehet példákat hozni az elmúlt időszakból olyan ügyekre, amikor a liga a rendőrségi nyomozás alatt, a bírósági tárgyalás előtt már el is meszelt játékosokat, majd függetlenül attól, hogy az igazságszolgáltatás mire jutott, vagy hogy léteznek-e bizonyítékok az ügyben, további eltiltásokat osztott ki, ráadásul teljesen különböző mértékben. Egy ilyen népszerű, ekkora figyelmet vonzó, ennyi pénzt mozgató sportágban ideje lenne már következetesen osztogatni a büntetéseket, és nem hasraütés-szerűen döntéseket hozni.
Nem lehet persze könnyű egyensúlyt találni a labdaleeresztés, a gyerekverés, a barátnőverés, a füvezés, a tiltott szerrel való visszaélés, a mesterséges közönségzajok használata, a bounty, vagy a tiltott üzenetküldés között, hiszen teljesen különböző ügyek ezek. Az azonban teljesen érthetetlen, hogy ha a gyerekbántalmazás 15 meccses eltiltást ér, akkor a bírósági ítélet nélküli barátnőverés miért 25-öt. Ha a bizonyított mesterséges közönséghangok közel két éven át történő bejátszása 350 ezer dollárt és egy ötödik körös draftpick elvesztését jelenti, akkor a labdákkal való nem bizonyított trükközés mitől lesz egymillió, plusz egy első és egy negyedik körös pick, hogy a top irányító eltiltásáról már ne is beszéljünk. De a liga érthetetlen döntéseit mi sem bizonyítja jobban, mint amikor két, közösen füvező játékos közül az egyiket egy, a másikat három meccsre tiltja el, mint ahogy az LeGarrette Blount és Le’Veon Bell esetében történt, még akkor is, ha az egyik vezette az autót, a másik pedig „csak” utasként asszisztált ehhez.
Igazából minket nem érdekel, hogy a liga független ítélőszékként gondolkodik, vagy az Egyesült Államok törvénykezésének a részeként tekint magára, csak legyen már valami látható konszenzus a büntetésekben, mert ez most már több mint bosszantó.
Nincsenek nagy igényeink, csak némi önvizsgálatot és következetességet várunk.

