A Dolphins falembere néhány nappal ezelőtt otthagyta csapatát, azóta számos részlet napvilágot látott az esettel kapcsolatban.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Miami offensive tackle-je, Jonathan Martin az étkezdében történt gúnyolódás miatt lelépett csapata edzőközpontjából. A történet azóta sokkal színesebb lett, rengeteg új részletre derült fény, így igyekszünk röviden összefoglalni a dolgokat.

Martin tavaly került a ligába és azóta folyamatos piszkálásnak, bántásnak volt kitéve, sokkal jobban, mint amennyire a fiatal játékosokkal egyébként bánni szoktak az NFL-ben. Ebben az élen járt Richie Incognito, a Dolphins másik falembere, aki már korábban is hírhedt volt kiállhatatlan stílusáról.

Állítólag Incognito fél-négernek nevezte, fenyegette, hogy megöli, illetve csicskáztatta csapattársát. Ehhez képest Martin jól tűrte a dolgokat, együtt jártak bulizni, gokartozni, felköszöntötték egymást születésnapjukkor, szóval tulajdonképpen úgy viselkedtek, mint a barátok.

Nehéz tehát definiálni ezt a kapcsolatot, hiszen egyszerre volt Martin megfélemlítve és járt el együtt Incognitóval, mintha világi barátok lettek volna. Úgy néz ki, hogy tulajdonképpen egyfajta pszichológiai terror alatt állt, amíg néhány nappal ezelőtt el nem szakadt nála a cérna és össze nem omlott. Nagy kérdés, hogy miért nem tudott fellépni terrorizálója ellen, erre valószínűleg sosem tudjuk meg a választ.

A történteket az NFL és a csapat is vizsgálja. A Miami fel is függesztette Incognitót, így valószínűleg ő már soha nem fog a Dolphins színeiben pályára lépni. A játékosról egyébként egy videó is felkerült az internetre, amelyen az látható, hogy egy bárban félmeztelenül üvöltözik és rohangál körbe, mint aki eszét vesztette. Az esethez ezek a képsorok ugyan szorosan nem kapcsolódnak, de Incognito jellemét jól mutatják.

Martin jelenlegi állapotáról nincs hír, az biztos, hogy szakember foglalkozik vele, hogy túltegye magát az eseten.

A cikkben látható képet Kim Bresnahan (a hölgy középen) Twitteréről szedtük le. Bal oldalon látható rajta Jonathan Martin, jobbra pedig Richie Incognito.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel