A Bears támadókoordinátora, Adam Gase lett a kiválasztott.
Elsőként rúgta ki vezetőedzőjét a Dolphins a 2015-ös szezon során, és elsőként ki is nevezte a csapat az új HC-t. Ahogy emlékezhetünk rá, a Delfinek 1-3-as mérleggel kezdték el az idényt, és gyakorlatilag Londonból hazafelé tartva útilaput kötöttek Joe Philbin talpára. Ideiglenes jelleggel a gárda tight end edzője, Dan Campbell kapta meg a bizonyítási lehetőséget, aki nem is kezdett rosszul, hiszen a bye weeket követően rögtön két meccset is behúzott vele a Dolphins. A lendület azonban eddig tartott csupán, az év hátralevő részében még három győzelem és hét vereség jött össze a csapatnak, így pedig összesítésben 6-10-es mutatóval zárta az évet a Miami.
Az alapszakasz mindössze hat napja ért véget, de a Delfinek vezetősége ennyi idő alatt döntésre is jutott a jövőbeli vezetőedző személyét illetően. A kiválasztott Adam Gase lett, aki az elmúlt években Denverből és Chicagóból lehet ismerős. A szakember korábban egyetemen és a profi ligában is tevékenykedett segédedzőként, de 2013-ban és 2014-ben a Broncos támadókoordinátora volt, a magunk mögött hagyott alapszakaszban pedig a Bears-nél töltötte be ugyanezt a posztot.
Gase-re jó néhány csapat ki akarta vetni a hálóját, talán ezért is igyekezett úgy a szerződéskötéssel a Dolphins. A hírek szerint a felek öt évre írtak alá, a szakember pedig a maga 37 évével a legfiatalabb HC lett jelenleg a ligában.
Welcome to Miami, Adam Gase! #StrongerTogether pic.twitter.com/scJQmpFbqJ
— Miami Dolphins (@MiamiDolphins) 2016. január 9.

