A Jets futója tiltott szerek használata miatt bűnhődik, leghamarabb október 7-én térhet vissza.
Sok volt a rejtély ezen a nyáron Mike Goodson körül, akit még májusban tartóztattak le New Jerseyben kábítószer- és fegyverbirtoklásért. Ezek után gyakorlatilag nyoma veszett, és hiába volt élő szerződése a Jets-szel, csak most jelent meg az edzőtáborban, ahol azonnal értesült a liga által kiosztott büntetésről. Goodson sokat veszíthet a döntéssel, hiszen októberig nem is készülhet a csapattal, így hiába léphetne pályára az 5. héten az Atlanta ellen, aligha lesz addigra formában. Pedig a korábban a Panthersben és a Raidersben is csereként számon tartott futó jó eséllyel pályázhatott volna a kezdő pozícióra, tekintettel arra, hogy csak Chris Ivory és Bilal Powell elé kellett volna felküzdenie magát a New Yorki-i rosteren.

