Szinte semmit nem tudni a Vikings vezetőedzőjének szerződéséről, de a lényeg, hogy hosszú távon számolnak vele.
A héten a Seahawks kapcsán már hírt adtunk egy edzői szerződéshosszabbításról, most pedig itt egy újabb. A Minnesota Vikings ugyanis hivatalos honlapján jelentette be, hogy megtoldotta a harmadik évébe lépő head coach, Mike Zimmer kontraktusát. Sajnos a megállapodás részletei nem ismertek, Rick Spielman, a csapat általános igazgatója mindössze annyit árult el, hogy hosszú ideig számolnak a trénerrel. Érdekesség, hogy Zimmer korábbi megállapodása sem volt nyilvános, így azt sem tudjuk, mihez képest történt hosszabbítás. Februárban az ESPN egyik bennfentese, Ben Goessling azt mondta, még legalább 2-3 év hátra van a HC szerződéséből, most alighanem ezt bővítették.
Ami biztos, hogy Zimmer megérdemli a bizalmat, hiszen két év alatt varázsolt 11-5-ös divíziógyőztes gárdát egy 5-10-1-es csapatból. A tavalyi NFC North cím egyébként a csapat első csoportelsősége 2009 óta, a két év alatt produkált 18-14-es edzői rajt pedig a második legjobb a lilák történetében, a nemrég elhunyt edzőlegenda, Dennis Green 1992-es debütálása után.
First a new stadium and now a new contract for Coach Zimmer!
— Minnesota Vikings (@Vikings) 2016. július 28.
READ: https://t.co/ovIb2BII2C pic.twitter.com/xNWt7tH6O5
