Justin Tucker lett az első, aki idén franchise taget kapott.

A csapatoknak március 1-ig, azaz jövő keddig van lehetőségük arra, hogy szabadügynökké váló játékosaik közül valakit további egy évre magukhoz láncoljanak. Erre tulajdonképpen háromféle lehetőségük van: exkluzív vagy nem exkluzív franchise taggel, illetve transition taggel láthatnak el egy játékost. A tisztánlátás kedvéért nézzük meg, hogy mit jelentenek ezek:

Exkluzív franchise tag

A csapat egyéves kontraktust ad lejáró szerződésű játékosának, aki így nem tud új munkaadót keresni a szabadügynök-piacon, ezzel az adott együttes magához tudja láncolni az egyébként szabadügynökké váló játékosát. Ez a tag azonban nem olcsó, hiszen a játékos fizetése vagy a posztján játszó top 5 fizetés átlaga lesz, vagy az előző évi fizetésének 120%-a, amelyikkel a játékos jobban jár, tehát amelyik a magasabb összeg. A játékos ebben az esetben nem tárgyalhat más együttesekkel, de persze a saját csapatával megállapodhat hosszú távú szerződésről is.

Nem exkluzív franchise tag

A játékos fizetése tekintetében a helyzet itt ugyanaz, mint az exkluzív tag esetében. A különbség az, hogy ennél a tagnél más csapatok adhatnak hosszú távú szerződést a játékosnak, aki ezt alá is írhatja. Ezt a szerződést azonban a taget kiosztó csapatnak lehetősége van matchelni, tehát ugyanazt a kontraktust megadni, és akkor a játékosnak maradnia kell eddigi együttesénél. Ha a taget kiosztó gárda nem matcheli az ajánlatot, akkor a játékos mehet az új csapatához, viszont cserébe két első körös draftpick jár kompenzációként.

Transition tag

Ez a tag annyiban tér el a nem exkluzív franchise tagtől, hogy itt a játékos bére vagy a top 10 fizetés átlaga lesz, vagy az előző évi bér 120%-a, természetesen itt is a kedvezőbb kondíció lép életbe. Más csapatoktól érkező ajánlatok matchelésére ennél a tagnél is lehetőség van, de ha a matchelés nem történik meg, akkor semmilyen kompenzáció nem jár, nemhogy két első körös pick.

A két franchise tag között érdemben nagy különbség nincs, ugyanis nehéz elképzelni most olyan helyzetet, amikor egy játékosért valamelyik csapat két első körös választási jogot is feladna azzal, hogy szerződést kínál neki a tag alatt. Transition tag esetében az elmúlt két év is megmutatta, hogy bizony lehet arra számítani, hogy valamelyik gárda bepróbálkozik a tagelt játékosnál, hiszen tavaly Charles Clayt így vitte el a Bills Miamiból, tavalyelőtt pedig a Jaguars szerezte volna meg Alex Macket, amit a Browns végül nem engedett meg, és matchelte a szerződést.

A minden évben elismételt általános információk után, most térjünk végre rá a Ravens helyzetére, ugyanis a Baltimore volt az első gárda, amelyik idén élt a tagelés lehetőségével (később aztán a Bears is csatlakozott, erről is lesz még ma cikk). Szóval a Hollók úgy döntöttek, hogy Justin Tucker személyében a rúgójukat tartanák meg, a döntés pedig senkit nem ért váratlanul.

Tucker ugyanis 2012 óta erősíti a Ravens csapatát, karrierje négy éve alatt pedig a liga egyik legbiztosabb lábú rúgója volt. 148 mezőnygól kísérletből eddig 130-at értékesített, ami 87,8 százalékos pontosság. A kicker ezzel jelen állás szerint a liga történetének második legpontosabb játékosa (legalább 100 rúgással rendelkező játékosokról van szó), méghozzá a dallasi Dan Bailey (90,5%) mögött, illetve a Patriots rúgóját Stephen Gostkowskit (87,3%) megelőzve. Tucker ráadásul extra pontot nem is hibázott karrierje folyamán, ugyanis mind a 139 próbálkozása a póznák között repült el, ami különösen nagy fegyvertény a 2015-ös év után, amikor a legbiztosabb lábú kickerek is megremegtek a távolabbi jutalomrúgások elvégzésekor.

Ehhez még tegyük hozzá, hogy a rúgóknak kiosztott tagek egyáltalán nem mennek ritkaságszámba. Tavaly például a már említett Stephen Goskowski kapta meg, de a legutóbbi hét évben rendre volt legalább egy kicker vagy punter, akire rátették a taget. Idén egyébként 4,5 milliót ér a kickerekre rakott tag, ami azt jelenti, hogy ha a felek nem állapodnak meg hosszú távú szerződésben, akkor Tucker ennyi pénzt kereshet az előttünk álló idényben. Egyébként a legutóbbi három alkalommal, amikor a Ravens taget használt, végül minden esetben hosszú távú szerződést kötött a játékosával, név szerint Terrell Suggs-al (2009), Haloti Ngata-val (2011), valamint Ray Rice-szal (2012).

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel