A becenév jogait birtokló Texas A&M is erre volt kíváncsi.

Tavaly már írtunk arról, hogy a 12. Ember valójában Texasban született, így remélhetőleg keveseket ér váratlanul a tény, hogy a szurkolókra vonatkoztatott „12th Man” kifejezést nem a Seattle Seahawks találta ki. Az viszont minket is meglepett, hogy az Indianapolis Colts marketing osztályának is annyira megtetszett, hogy évek óta használja, mégpedig jogtalanul...

A tizenkettedik ember első írásos feljegyzése 1900-ból származik. Akkor egy magazinban úgy fogalmaztak, hogy a tizenkettedik ember, a hangos szurkolótábor segítette meg rejtélyes módon a University of Minnesota csapatát. Tizenkét évvel később egy iowai újság is ugyanezen a néven hivatkozott a lelátón szorítókra, majd 1921-ben a Texas A&M egyetemi folyóiratában, a Battalionban a szóösszetétel már az Aggie’s szurkolóinak bevett szinonimájaként jelent meg.

Szintén a texasi egyetemen találkozhattunk először a név számmal írt formájával, mégpedig 1922-ben. A Texas A&M és a Centre College rangadóján, a Dixie Classicon ugyanis az Aggie’s edzője, Dana X. Bible konstatálta, hogy a sérülések okán elfogyott az összes védője. Mivel Bible félt attól, hogy majd újra cserélnie kell, lehívott a lelátóról egy a csapatnál próbajátékon már elbukott játékost, egy bizonyos E. King Gill-t, aki egyszerű nézőként ment ki amúgy a meccsre. Gill természetesen beöltözött és játékra készen várt, de végül nem kellett beállnia, viszont innentől kezdve a kifejezés végleg összefonódott az egyetemi csapat nevével. Ennek ellenére az évtizedek folyamán még rengetegen használták szurkolóik elhivatottságának jelzésére.

Az NFL-ben például a Green Bay Packers, a Chicago Bears, a Buffalo Bills, a Denver Broncos, a Washington Redskins, a Miami Dolphins, az Indianapolis Colts és a Seattle Seahawks is így tett. Ezzel egészen 1990-ig nem is volt probléma, csakhogy akkor a Texas A&M levédette a kifejezést és értesítette a nevet akkor éppen használó Bills és Bears csapatát, hogy legyenek szívesek többé nem tenni. A 12th Man szavak a védjegyeztetés ellenére ezután is feltűntek még itt-ott, de kitartóan csak a Seahawks kezdte el újra használni a 2000-es évek közepén. Az Aggie’s többször is jelezte a csapat felé, hogy fenntartásaik vannak, de végül csak egy feljelentés vezetett eredményre. 2006-ban a felek peren kívül megegyeztek, a Hawks fizetett 100 000 dollárt kompenzációként, illetve 5 évre megállapodtak, hogy évi 5000 dollárért tovább használják a nevet. 2011-ben a szerződést újabb 5 évvel meghosszabbították, ami azt jelenti, hogy a csapat még a következő szezonban is hivatkozhat így a szurkolóira. Csakhogy a Halászsasok az utóbbi években megpróbálták behozni a köztudatba a 12th Man helyett a 12s kifejezést, ami azt mutatja, hogy a név további bérlése helyett inkább saját identitást szeretnének a fanoknak.

Na, de hogy jön az egész történetbe a Colts? Nos, úgy hogy a Csikók sajnos nem tanultak a Seahawks példájából. 2007-ben például beiktatták a szurkolóikat, vagyis a 12. Embert a „Dicsőség Gyűrűjébe”, ami azt jelenti, hogy feltették a nevet ábrázoló molinót a csapat történetének legnagyobb játékosai mellé a Lucas Oil Stadiumban. És ez még nem minden. A csapat emellett alapított is egy díjat „12th Man Fan of the Game” címen, amellyel azokat a szurkolókat díjazták, akik sokat tettek a helyi közösségért vagy az országért.

Bár a Texas A&M ismét jelezte aggályait, semmiféle választ nem kaptak a csapattól, így tavaly novemberben jogi útra terelték az ügyet. Erre persze a Colts is azonnal nyitottabb volt a párbeszédre, és a felek a hét folyamán végül peren kívül közös nevezőre jutottak. Azt sajnos nem hozták nyilvánosságra, hogy a „barátságos és jó véget érő” megegyezés pontosan miből áll, de legalább tudjuk, hogy ha a jövő héten kezdődő Combine ideje alatt is ott lóg majd a 12th Man zászló a „Dicsőség Gyűrűjében”, akkor az már a Texas A&M engedélyével, legálisan díszíti a Lucas Oil Stadiumot.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel