Három meccs. Legalább három új csapat. Egy új stadion.
Az európai NFL rajongók számára kiemelt fontossággal bír, hogy a liga melyik évben milyen meccset hoz el Londonba. Az elmúlt két szezonban már megszokhattuk, hogy három találkozót is Amerikától távol rendeznek meg, igaz a meccsek minőségére, illetve a párosításokra azért volt panasz bőven. Ennek ellenére az úgynevezett International Series népszerűsége töretlen, így természetesen 2016-ban is érkezik három találkozó az Egyesült Királyságba.
Az első mérkőzésre október másodikán kerül sor, és az elmúlt három évben stabilan szereplő Jaguars lesz a „házigazda”. Ellenfele a legnagyobb csoportriválisának tekinthető Colts lesz, szóval egy AFC South rangadó kerül majd terítékre, reméljük jobb formában levő csapatokkal, mint ahogy idén szerepelnek. A helyszín ebben az esetben a szokásoknak a megfelelően a Wembley stadion.
Október 23-án jön a következő párosítás, igaz itt még csak az egyik gárda kiléte ismert. Az biztos, hogy a Rams egy hazai meccse kerül Angliába, az ellenfél pedig az NFC East egyik csapata lesz, méghozzá az, amelyik azonos helyen végez a csoportjában, mint az NFC Westben a St. Louis. Így tehát a Giants, az Eagles, a Cowboys, vagy a Redskins lehet az ellenfél, a meccset pedig a Twickenham Stadiumban rendezik majd, ami egy kicsivel kisebb, mint a Wembley. Először rendeznek majd itt NFL meccset, de a rögbi világbajnokság döntőjét, illetve számos más mérkőzését tartották már itt 2015-ben.
A harmadik összecsapásra egy héttel később ismét a Wembleyben kerül majd sor, amikor a Bengals a Redskins csapatát „fogadja”. A washingtoni együttes tehát 2016-ban biztosan átutazik az Egyesült Királyságba, a kérdés csak az, hogy ők lesznek-e esetleg az első duplázók. Ugyanis megtörténhet az, hogy a Rams és a Redskins azonos pozícióban végez a saját csoportjában, így a Rézbőrűek játszanak a St. Louis ellen is, majd haza sem utaznak, hanem október 30-án a Cincinnati-vel is megmérkőznek Londonban.
Az biztos, hogy 2016-ban új helyszínt avat az NFL, hiszen egy meccs lesz a Twickenham Stadionban. Az is egészen biztos, hogy a Colts, a Bengals, valamint a Redskins még nem járt Londonban, így három új csapatot is láthatunk majd, ráadásul ez a szám négyre is nőhet, ha az Eagles lesz a Rams ellenfele.
Párosítások:
Október 2., Indianapolis Colts – Jacksonville Jaguars (Wembley)
Október 23., New York Giants – St. Louis Rams (Twickenham)
Október 30., Washington Redskins – Cincinnati Bengals (Wembley)
(A Gaints és a Rams mérkőzésének kiírása szerkesztve 2016.03.21.)

