A hetedik legrosszabbul futó együtteshez került az egykori Broncos running back.

A Miami Dolphins a 2013-as szezon alapszakaszában összesen 1440 yardot futott. A legeredményesebben Lamar Miller gyűjtögette a yardokat, aki négyes átlaggal 709 egységig és két touchdownig jutott. Mellette Daniel Thomas szedett még össze 406 yardot és 4 touchdownt, illetve az irányító Ryan Tannehill rakott még a közösbe 238 yardot és egy hatpontost. Ezzel tulajdonképpen ki is merítettük a csapat futójátékát, hiszen a maradék 87 yardot négy játékos adta össze. Nem véletlenül emeltük ki a Dolphins szezonértékelőjében, hogy fontos lenne számukra feljavítani ezt az egységet a következő szezonra.

Ezen hivatott most segíteni a Denver Broncos egykori running backje, Knowshon Moreno. A játékos a szabadügynök-piac nyitása óta igyekezett magának csapatot találni, eddig nem sok sikerrel. A futópiac egyébként is eléggé elhanyagolt lett az offseason során, ráadásul Morenoval kapcsolatban azért vannak kérdőjelek. A Denvernél eltöltött első négy szezonjában ugyanis egyáltalán nem teljesített jól, így úgy tűnt, hogy már 2013-ra kiszorul a csapatból, aztán mégis sikerült beverekednie magát a keretbe, Peyton Manning remek passzjátéka mellett pedig karrier csúcsot jelentő 1038 yarddal és 10 TD-vel zárt.

Nem lehet azonban tudni, hogy ez csak a klasszis irányító kiemelkedő teljesítményének volt köszönhető, vagy tényleg magára talált a profi pályafutása elején csak szenvedő running back. A Dolphins vezetőségében is teljesen tisztában voltak Moreno előtörténetével, ennek megfelelően nem adtak neki hosszú távú szerződést, hanem csupán egy évre, hárommillió dollárért igazolták le. Ha az előttünk álló idényben Moreno képes lesz hasonlóan jó teljesítményt nyújtani Miamiban is, akkor nem kétséges, hogy kapni fog egy jobban fizető kontraktust. Ha viszont a Delfinek új igazolása nem alkot nagyot, akkor bármennyire is furcsának hangzik ez most, akár a karrierje is véget érhet.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel