A szokásos IR-jelentés a 15. forduló után.

Két hét maradt az alapszakaszból, így érhető, hogy a nem olyan nagyon súlyos sérültek is könnyedén IR-re kerülnek olyan csapatoknál, ahol a rájátszásra már nincs esély. Így aztán az elmúlt két napban feltételezhetően rekordszámú játékossal gyarapodott a sérültlista, akiket igyekszünk most a lehető legrövidebben felsorolni.

Mivel tegnap az irányítócserékről részletesen is írtunk, így Washingtonból ezúttal csak annyi a friss hír, hogy Colt McCoy egy nyaksérülés miatt ebben az évben már nem kapja vissza a kezdő posztot.

Baltimore-ban az idény során már a secondary jó néhány tagját IR-re kellett tenni különböző problémák miatt, most pedig a cornerback, Asa Jackson csatlakozik hozzájuk, méghozzá térdsérülés okán. Rajta kívül a rookie running back, Lorenzo Taliaferro lábsérülés, míg a szintén újonc safety, Terrence Brooks térdsérülés miatt fejezte be ezt az évet.

A denveri Danny Trevathan élete végéig átkozni fogja ezt a szezont, hiszen idei harmadik sérüléséből visszatérve azonnal újra kidőlt a sorból. Ez a térdprobléma most véget is vetett a szezonjának, így őt már nem láthatjuk ebben az évben játszani. A Broncos legnagyobb baja, hogy az őt jól helyettesítő Brandon Marshall ugyan IR-re nem kerül, de valamennyit neki is kell hagynia lábproblémák miatt.

A Buccaneers a kiváló defensive tackle-jét, Gerald McCoy-t tette fel a listára, őt is a térde akadályozza meg a szezon befejezésében. Mellette a Tampa még IR-re pakolta az újonc tight endet, Austin Seferian-Jenkins-t, valamint az elkapót, Louis Murphy-t.

A Chargers még a rájátszás kiharcolásáért küzd, de innentől kezdve a linebacker, Donald Butler nélkül, akit a könyöke tett sérültlistára. Rossz hír az is, hogy a csapat elkapója, Keenan Allen kulcscsonttörést szenvedett, és bár hivatalosan IR-re még nem került, de nagyon meglepődnénk, ha idén még lenne lehetősége játszani.

Philadelphiában Trent Cole kéztörést szenvedett és minden bizonnyal ezzel számára is befejeződött ez az év, de erről biztosat egyelőre nem lehet tudni.

A Raiders linebackerének, Sio Moore-nak egy csípőprobléma miatt fejeződik be idő előtt ez az idény.

A 49ers-nél remek formában berobbanó LB, Chris Borland sem valószínű, hogy újra pályára kerülne a szezonban, méghozzá egy bokasérülés miatt.

Az Atlanta cornerbackjétől, Robert Alfordtól kénytelen idénre elbúcsúzni, akinek csuklóműtétre van szüksége.

Arizonában pedig a defensive tackle, Ed Stinson éve lett rövidebb lábujjsérülés miatt.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel