A Cowboys támadói biztosan időben érkeznek majd a Lions elleni wild card meccsre.

Jó dolog idén Cowboys támadójátékosnak lenni. Nem csak azért, mert a csapat remek idényt futva bejutott a rájátszásba, de azért is, mert a kiváló statisztikai mutatókkal záró sztárok értékes ajándékokkal lepik meg a csapattársakat. Tony Romo például októberben, a londoni kiruccanás előtt Louis Vuitton táskákkal halmozta el a támadófal tagjait és Jason Wittent, a tight endet, amiért a szezon első felében megvédték a zsebben (érdekes, hogy Romo éppen akkor tért vissza hátsérüléséből, azok után, hogy a Redskins ellen blokkolatlanul kisackelték). Egy héttel később DeMarco Murray gondolta úgy, hogy a srácok megérdemelnek egy-egy iMac-et, hiszen a kiváló blokkjaiknak köszönhetően elérte zsinórban a hetedik 100 yardos mérkőzését, és így megdöntötte az NFL rekordot, november közepén pedig Dez Bryant fejezte ki háláját ajándékokkal: Air Jordan cipőkkel jutalmazta meg a támadófal tagjait.

Ezek után kíváncsian vártuk, hogy a 12-4-es alapszakasz végeztével Jerry Jones esetleg mindenkire ráígér egy-egy új autóval vagy házzal, de karácsonykor ismét DeMarco Murray vállalta az önkéntes mikulás szerepét. A futó ugyanis mind a 22 támadó oldalon dolgozó csapattársának megköszönte, hogy 1845 futott yardjával megdönthette Emitt Smith franchise rekordját, és egy-egy órát ajándékozott nekik. A nagyjából 700 és 900 dollár közötti értéket képviselő Orefici órákat ráadásul ők maguk választhatták ki, így mindenki a stílusához illő karácsonyi ajándékot kapott.

Az óra egyébként tradícionális ajándéknak számít az NFL-ben, 1990-ben Joe Montana is így köszönte meg támadófalának a Super Bowl győzelmet, az egyszeri kedvességből pedig szépen lassan szokás lett. Az irányítók és a futók adtak már azóta segwayt, Xboxot, kamerát, grillsütőt, autót, tévét, de még kádat is ajándékba csapattársaiknak, Murray viszont úgy gondolta, a hagyományhoz illően marad az óránál, aminek a csapattársak láthatóan nagyon örültek.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel