A Hollók négy fordulóval az alapszakasz vége előtt 7-5-ös mérleggel az AFC North második helyén állnak. A csoportot a Bengals 8-3-1-gyel vezeti, tehát a döntetlen miatt kétmeccses előnyben van a gárda, míg a Ravens mögött a Steelers és a Browns is 7-5-tel próbálja megcsípni valamelyik rájátszás helyet. Igazából a négyes első pozíciója, tehát az automatikus playoff szereplés még bárkinek elérhető, hiszen a jelenleg vezető Cincinnati még kétszer játszik a Pittsburgh-gel, egyszer pedig a Clevelanddel, illetve csoporton kívül egy Broncos elleni kőkemény összecsapás vár még az együttesre. A Baltimore-nak például ennél könnyebb a sorsolása, hiszen a szintén PO-ra hajtó Dolphins következik a sorban, majd a papíron gyengébb Texans – Jaguars párost követően még egy Browns elleni meccs van hátra a menetrendből.
Ha most csak a Ravens esélyeit nézzük, akkor igazából minden meccsét meg kell nyernie a csapatnak, és nincs is probléma. A Miami nem lesz könnyű falat, de ellenük feltétlenül kell a győzelem, mert vereség esetén a csoportelsőség gyakorlatilag elúszik, míg a wild cardra épp a Dolphins rontja a Baltimore esélyeit. A Houston és a Jacksonville ellen egy rájátszásra hajtó együttesnek tényleg kötelező a W megszerzése, a Barnákat pedig zárásképpen jó eséllyel verni kell ebben a kiélezett küzdelemben.
Az egésszel igazából azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy ha a Ravens tényleg elég jó ahhoz, hogy idén januárban is megmérettesse magát, akkor ez egyáltalán nem elérhetetlen cél, viszont ha elbukik a gárda, akkor azt is csak saját magának köszönheti. A nehezítő faktor jelenleg abban jelentkezik, hogy a csapat egyik kulcsjátékosa az eltiltás sorsára jutott.
Haloti Ngatát négy meccsre meszelte el a liga teljesítménynövelő szerek használata miatt, ami azt jelenti, hogy ő idén csak akkor léphet újra pályára, ha az együttes playoffba jut. A defensive end idén mind a 12 találkozón kezdő volt, 31 szerelést, 2 sacket, 7 leütött labdát, 2 interceptiont és 2 kiharcolt fumble-t jegyzett, kiválóan játszott, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Baltimore futás elleni védekezése jelenleg negyedik az NFL-ben.
A játékos bocsánatot kért a tettéért, vállalta a felelősséget, és az Adderall nevű szert nevezte meg a problémák forrásának. Persze ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a védő igazat is mondott, a liga pedig sem megerősíteni, sem megcáfolni nem szokta azt, hogy a játékost milyen szer miatt meszelték el, csak jár a négy meccs és kész.
Ngata helyét feltételezhetően a havat életében először látó Timmy Jernigan veszi át, reméljük, a vele szemben felálló támadófal tagjaira nem fog úgy rácsodálkozni, mint a hóra. A defensive koordinátor, Dean Pees nem látja borúsan helyzetet: „Ez a játék már csak ilyen, az év ezen szakaszában mindenki él át nehéz időszakokat. Néhány éve tíz meccset játszottunk Ray Lewis nélkül, aztán nyolcat Suggs nélkül, most meg majd négyet Haloti nélkül. Jön a következő játékos a sorban, folytatódhat a játék” – nyilatkozta a szakember.
Most aztán tényleg kiderül, hogy ebben a kiélezett helyzetben, egyik kezdő védője nélkül mire lehet képes ez a Ravens.

