Houstonban nagy erővel dúl az irányítóharc, és még közel sem született döntés arról, hogy Brian Hoyer, vagy Ryan Mallett kapja kezébe a karmesteri pálcát. Bill O’Brien éppen a napokban nyilatkozott úgy, hogy minden nap minden játékát alaposan kiértékelik, és a két játékos teljesen kiegyenlített teljesítményt nyújt, így nem könnyű a választás. Ezzel együtt a HC mindenkit biztosított arról, hogy amint döntésre jutottak, azonnal értesíteni fogják róla a sajtót. Tegnap még szerencsésnek érezhették magukat a Texans edzői, hogy legalább futókérdés nincs a csapatnál, ott egyértelmű, hogy elsősorban Arian Foster vállalja magára a terhek cipelést.
A dolgok azonban gyorsan változnak, Foster ugyanis az edzésen ágyéksérülést szenvedett, és egyáltalán nem jó hírek érkeztek felőle. A friss információk szerint a running backet műteni kell, a szezont pedig a visszatérős sérültlistán kezdi, ami azt jelenti, hogy az első nyolc hétben biztosan nem áll majd az együttes rendelkezésére. A Texans ráadásul a kilencedik héten pont bye weeken van, így ha Foster tényleg visszatérős IR-re kerül, akkor leghamarabb a tizedik héten láthatjuk őt újra a pályán (hétfő esti rangadón a Bengals ellen).
A Houston a szezon első felében a Chiefs, Panthers, Buccaneers, Falcons, Colts, Jaguars, Dolphins, Titans nyolcassal játszik majd. Ezek az együttesek tavaly sorrendben a 28., 16., 19., 21., 18., 27., 24., valamint 31. helyet szerezték meg a futás elleni védekezésükkel (bekapott yard/meccs). Természetesen több gárda is igyekezett erősítéseket végrehajtani, de ha csak ezekből a 2014-es számokból indulunk ki, akkor a liga hátsó harmadába tartozó futás elleni védelmekkel szemben nagy szükség lett volna Foster munkájára.
Így viszont a tavaly hatodik körös újoncként csupán 3,1-es átlaggal 528 yardig jutó Alfred Blue, valamint a Philadelphiában három év alatt összesen 270 yardot jegyző Chris Polk lesznek az első számú helyettesei Fosternek. Mellettük Jonathan Grimes van még kereten RB-poszton, aki 2012-ben draftolatlanul került a ligába, azóta pedig harmadik regnálásánál tart Houstonban, míg Kenny Hilliardot idén a hetedik körben választotta ki a csapat.
Ha tehát nem igazol senkit a gárda, akkor velük kell kihúzni a szezont addig, amíg Foster visszatérhet, na meg persze reménykedni abban, hogy nem lesz súlyosabb a probléma annál, mint amire most gondolnak a szakemberek. Ha pedig minden kötél szakad a Texans-nak elő kell húznia az aduászt, és bedobni J.J. Wattot, aki végül egyszemélyes csapatként üzemelve minden posztot magára vállal majd.

