A New England Patriots a hétvégén a Houston Texans otthonába látogatott és 34-31-es győzelmet aratott. A Hazafiak irányítója, Tom Brady 371 yardot és 2 touchdownt passzolt, emellett eladott egy labdát. A mérkőzés után a Reliant Stadium két biztonsági őre, Joel Williams (a képen) és Christopher Moore szóba elegyedett a QB-val, megdicsérték, hogy milyen jól játszott, állításuk szerint pedig Brady nagyon kedvesen válaszolt nekik, így össze is álltak vele egy-egy közös fotóra.
A két biztonsági őrt az esetet követően kirúgták, a hivatalos indoklás szerint azért, mert megsértették a dolgozókra vonatkozó szabályzatot, amely szerint egyetlen játékossal sem lehet fotót készíteni, vagy autogramot kérni tőlük. Moore nyilatkozata szerint ez a kijelentés szöges ellentétben áll a bevált gyakorlattal, ugyanis nem egy eset volt már, hogy a dolgozók együtt pózoltak egyes játékosokkal, vagy éppen aláírást kértek tőlük.
A képet a tooathletic.com twitter oldaláról szereztük.

