Remek marketing kampánnyal állt elő a Butterfinger.
Butterfingernek szokták csúfolni az NFL-ben azokat, akik túl sok labdát ejtenek el, de az ugyanilyen márkanéven futó mogyoróvajas csokoládészeletnek most már nem csak ez az egyetlen kötődése az amerikai futballhoz. A csaknem 100 éve gyártott, amerikában igencsak népszerű édesség marketingcsapata ugyanis remek ötlettel állt elő: a szezonból hátralévő három mérkőzésen (két konferencia-döntő, Super Bowl), 50 000 dollárig állják a játékosokra vagy csapatokra eltúlzott ünneplésért kiszabott büntetéseket. A kezdeményezés szerintünk azért nagyszerű, mert az NFL által ilyen formán beszedett pénz amúgy is jótékony célra megy, így az édesség gyártója, a Nestlé egyszerre adományoz és reklámozza magát (a megoldás persze nem egyedi, a marketingen belül CSR-nak hívjuk az ilyen megoldásokat, de ritka az ilyen kreatív ötlet).
Ráadásul a cég a kampány arcának megnyerte minden idők egyik legszórakoztatóbb játékosát, a 49ers, az Eagles, a Cowboys és a Bengals korábbi elkapóját, Terrell Owens-t, akivel egy kedvcsináló videót is forgattak.
A hétvégétől tehát hiába az NFL - véleményünk szerint - borzasztóan hülye szabálya, ne lepődjünk meg, ha mindenki úgy ünnepel majd, mint régen, amikor még semmi sem szabott határt a játékosok kreativitásának.
