95 éves korában elhunyt Ralph Wilson, a Buffalo Bills tulajdonosa, a liga egyik elődjének tekinthető AFL utolsó élő alapítója, aki a Hall of Fame-nek is tagja volt. Wilson 1959-ben hozta létre a buffalói franchise-t, majd 1970-ben aktív részese volt a nagy ligaegyesülésnek, melynek köszönhetően létrejött a mai NFL. Regnálása alatt a Bills két AFL bajnoki címet szerzett és zsinórban négy Super Bowlt is játszott, de mint ismeretes, mindet elvesztette. A rivális csapatok tulajdonosai mély megrendüléssel értesültek Wilson haláláról és fejezték ki részvétüket Orlandóban, az éves találkozón, a csapat pedig egy reflektort égve hagyott a róla elnevezett stadionban, hogy hatalmas mécsesként emlékeztesse a rajongókat arra az emberre, aki a legtöbbet tette szeretett csapatukért.
Nyugodjon békében!

Szintén szomorú hír a Bills háza tájáról, hogy Jim Kellynél, a csapat Hall of Fame-be iktatott irányítólegendájánál újra rákot diagnosztizáltak. Az ötszörös Pro Bowler QB-t tavaly már műtötték egyszer szájdaganattal, sőt gyógyultnak is nyilvánították, de most úgy tűnik, még egy komoly ütközet vár rá.
Bízunk a mielőbbi felépülésben, ahogy lánya is, aki Instagrammon buzdította imára az NFL-rajongókat.


