A Philadelphia Eagles állítólag várja az ajánlatokat a villámléptű elkapóért, az ár legalább egy harmadik körös pick.

Nehéz elhinni, hogy egy élete szezonját záró játékost trade blockra rak a csapata, de az amerikai média szinte tényként kezeli azt a csapatközeli pletykát, miszerint az Eagles túladna DeSean Jacksonon. Illetve egészen pontosan fogalmazva „az elkapó nem eladó, de várják érte az ajánlatokat...” A csapat állítólag legalább egy harmadik körös picket szeretne kapni a 27 éves játékosért, aki jövőre 12,5 millió dollárt keresne. Ha figyelembe vesszük, hogy Jackson nem sokszor volt sérült karrierje során, tavaly pedig beválasztották a Pro Bowlba, miután 1332 yardot és 9 TD-t jegyzett, alighanem a magas fizetése ellenére is lesznek érdeklődők iránta. Az első híresztelések szerint a Pats és a 49ers máris puhatolózik...

Jackson legnagyobb fegyvere a sebessége, és kétségtelen, hogy hamarosan alighanem elkezd majd lassulni. Ugyanakkor éppen a legutóbbi idényben bizonyította, hogy hiba lenne még őt leírni, hiszen remek mélységi fegyver, aki ráadásul képes úgy szétszakítani a pályát, hogy abból a többi elkapó is profitáljon. A játékos ráadásul világossá tette, hogy nem szeretne elmenni, mert imádja a várost és szurkolókat, és feltétlen célja, hogy Philadelphiából vonuljon vissza. Súlyos sérülései – egy komoly agyrázkódást leszámítva – nem voltak, és bár a stílusa sokakat idegesít, a pályán kívüli életéről csak akkor hallottunk, ha jótékonykodott, harcolt az iskolai kirekesztés ellen, egy rapszámban szerepelt vagy éppen kirabolták a lakását.

Csakhogy Eagles-közeli források azt rebesgetik, hogy Jackson „nem illik bele abba az öltözői atmoszférába, amit Chip Kelly szeretne megteremteni”, a vezetőedző múlt heti sajtótájékoztatóján pedig ki is kerülte az elkapóra vonatkozó kérdéseket. Szintén a távozásra utaló jel, hogy a Philly ebben a holtszezonban visszaigazolta Riley Coopert és Jeremy Maclint, valamint elhozta a passzjátékban is aktív Darren Sprolest a Saints-től. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az idei draftra az utóbbi évek legerősebb elkapó osztályát várják a szakértők, illetve azt, hogy a villámléptű elkapó a jelenlegi értékénél már aligha fog valaha is többet érni, tulajdonképpen abszolút van realitása ennek a szóbeszédnek...

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel