Röviden úgy foglalnánk össze a forduló zárómeccsét, hogy a Jets nem tudott egyszerre megküzdeni a buta hibákkal, a gyenge red zone teljesítménnyel, na meg a bírói hibákkal. A meccs legelején Geno Smith azonnal interceptiont dobott, amiből Ryan Mundy 48 yardos visszahordott touchdownt szerzett. Ezt gyors puntolás követte mindkét oldalról, de a New York-i special team bénázása miatt (muffed punt) máris a 40 yardos vonalról támadhatott a Bears. Ekkor jött egy tévesen bedobott defensive pass interference büntetés, a hét yardosról pedig harmadik kísérletre csak sikerült összehozni egy Martellus Bennett TD-t, amivel pillanatok alatt 14-0 volt az állás a Macik javára.
Ezt követően a Jets kettő, a Bears pedig egy mezőnygólt rúgott, sőt Rex Ryan csapata egy Jeremy Kerley TD-vel 17-13-ra felzárkózott. Ekkor jött el az a pillanat, amikor ennek a cikknek a szerzője az éjszaka közepén üvöltött a tévével, és nem azért, mert bármelyik csapatnak is szurkolt volna. Egyszerűen csak abból az okból kifolyólag, hogy a sporik már megint képesek voltak ostoba módon belefújni egy olyan játékba, amiből egy remek védelmi touchdown születhetett volna. És ennek a cikknek a szerzője szerelmese a defensive TD-knek!
Most, hogy az önvallomás végére értem, azt is leírom, hogy mi történt: David Harris sackelte Jay Cutlert és miközben a Macik irányítóját a lábánál fogva tépték le a földre, ő kiejtette a kezéből a labdát, amire Demario Davis csapott le és nyargalt vele az end zone felé óriási sípszó kíséretében. Ez amellett, hogy engem felidegesített, szörnyű hiba volt, ugyanis a Jets támadósor nem volt képes a labdaszerzés után előrehaladni, így az állás a nagyszünetig nem változott.
A harmadik negyedben aztán bekezdett a Bears és egy újabb Jay Cutler – Martellus Bennett akcióval további hét pontot pakolt a táblára. Az oda-vissza puntot követően megint Geno Smith lett a főszereplő, aki a red zone-ban szórt el egy interceptiont, és ha már itt tartunk, akkor meg kell jegyezni, hogy hatszor jutott el a vörös zónába a Jets, de csak egyetlen alkalommal sikerült TD-t szerezni belőle. A pick egyébként Kyle Fulleré volt, aki azok után, hogy Charles Tillman helyére beugorva a múlt héten kettő passzt kapott le a levegőből, a mostanival már listavezető a ligában.
A New York-i alakulat azonban nem adta fel, két Nick Folk mezőnygóllal dolgozta le öt pontra a hátrányát. Igaz a buta hibák megint előtérbe kerültek, hiszen például Antonio Allen egy könnyed interceptiont ejtett el a Chicago térfelén, amit mondjuk Jon Bostic a túloldalon visszaadott már 27-19-es állásnál. Ekkor ugyanis már az egyenlítés megszerzéséért támadott néhány perccel a mérkőzés vége előtt a hazai csapat, amire nagy sansz nyílt Greg Salas 51 yardos elkapásával. Aztán a red zone-blokk megint előjött Smith-nél, és bár a negyedik kísérletes passzánál lehetett volna a védőre pass interference-t fújni, ez nem történt meg, így a Bears megnyerte az összecsapást.
Érdemes még tudni a meccsről, hogy Brandon Marshall eleve nem volt egészséges, majd erre még egy kicsit rá is sérült, és látványosan gyengén játszva végül egy elkapással és hat yarddal zárt. Alshon Jeffery közben nyolc elkapással 105 egységig jutott. A túloldalon ugyan Eric Decker az utolsó pillanatban tudta vállalni a játékot, de sokáig nem tudott a pályán maradni, nála is egészségügyi problémák léptek fel. A Bears-nél a meccs végére a komplett csere secondary játszott, mi más okból, mint sérülések miatt. A Jets-et egyébként leginkább az tartotta meccsben, hogy a védők jól tudtak nyomást gyakorolni Jay Cutlerre, Muhammad Wilkerson másfél, míg Sheldon Richardson egy sackig jutott. És hogy egy kis érdekes statisztika is legyen: Martellus Bennett az elmúlt három évben az első három forduló során összesen tíz touchdownt szerzett, míg a 4. és a 17. hét között csupán négyet.
Győzelmével a Bears mérlege 2-1, míg a Jets-é 1-2.
