Az egykori Packers, Vikings és Dolphins elkapó bejelentette visszavonulását.

Amellett, hogy az idei offseason során az átlagosnál mintha több játékos vonulna vissza, kezd divatot ölteni, hogy a játékosok nem csak egyszerűen dobbantanak a ligából, hanem videós formában kürtölik világgá döntésüket. Emlékezhetünk például, hogy Jared Allen valóban ellovagolt a naplementébe, de legutóbb mondjuk Charles Tillman is saját videóval búcsúzott, ahogy most ezt Greg Jennings is tette.

Jennings 2006-ban a Packers második körös választottja volt, és karrierje legszebb éveit is itt töltötte. 2008 és 2010 között három éven át sorozatban átlépte az ezer elkapott yardos álomhatárt, 2007-ben és 2010-ben pedig karriercsúcsot jelentő 12 touchdownt szerzett. 2010-ben és 2011-ben a Pro Bowlba is beválasztották, 2011. február 6-án a Steelers ellen pedig  összejött neki egy Super Bowl győzelem, a döntőben ráadásul két TD-vel segítette csapatát a Lombardi-trófea megszerzéséhez.

Green Bayben azonban jöttek a feltörekvő fiatal receiverek, Jennings pedig egy ágyéksérüléssel is bajlódott, így pedig a 2012-es lett az utolsó szezonja a Sajtfejűek kötelékében, távozni kényszerült a csapattól. A Vikings azonban megkínálta őt egy ötéves 47,5 milliós szerződéssel, aminek nem lehetett nemet mondani, így az elkapó lilába öltözött. Minnesotában két közepes évet hozott le, ami nem volt egyensúlyban a fizetésével, így megköszönték a munkáját, tavaly pedig még Miamiban próbált szerencsét, de a 16 meccsen szerezett 208 yard és egy TD már a pályafutása végét vetítette előre.

„Meg kell osztanom veletek egy hírt: a futballnak vége, kiszállok. Nincsen több nagy ütés, nincs több Touchdown, Greg Jennings!” – mondta a játékos a videóban. Saját bevallása szerint fizikálisan még bírná, de hamarosan már 33 éves lesz, és az elmúlt szezonokban már közel sem úgy teljesített, mint fénykorában, így talán tényleg a visszavonulás a legjobb döntés. Az elkapó elmúlt 20 éve a futballról szólt, a mai napon ez végleg megváltozott, Jennings mosolya azonban továbbra is ott marad az arcán, mert az élete következő szakaszát is olyan izgalommal várja, ahogy az NFL-ben töltött évei teltek. Sok sikert neki a civil életben!

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel