A Green Bay Packers az elmúlt évek során rendre sok sérülttel hozta le szezonjait. A legfőbb fegyver, Aaron Rodgers eddig bírta a gyűrődést és legfeljebb azért mulasztott meccset, mert már zsebben volt a rájátszás és nem akartak kockáztatni vele egy tulajdonképpen tétnélküli meccsen. Idén azonban alapjaiban változtathatja meg a Sajtfejűek idényét az, hogy az irányító eltörte a kulcscsontját. Már minden forduló előtt az a téma, hogy a QB játékra alkalmas állapotban lesz-e, hiszen a playoff szereplés múlhat azon, hogy ki kapja a labdát a centertől.
Múlt héten mi arról írtunk, hogy Rodgers nem fog visszatérni, abban az esetben, ha a Lions megveri az Eagles-t, illetve a Green Bay kikap az Atlantától. Nos mindkét találkozó éppen fordított előjellel zárult, így továbbra is nyitott maradt a kérdés az NFC North-ban. A Detroit áll az élen 7-6-tal, majd a Chicago következik ugyanilyen mérleggel. A Packers jelenleg a harmadik pozíciót foglalja el 6-6-1-es mutatóval.
Ennek ellenére Rodgers még mindig nem fog pályára lépni, ugyanis a sérülése nem teszi ezt lehetővé. A csapat vezetőedzője, Mike McCarthy a pénteki sajtótájékoztatón így beszélt erről:
„Nehéz volt számunkra a mai reggel, mert át kellett beszélnünk a dolgokat Aaronnal és Dr. McKenzie-vel. Ő úgy érzi készen áll a játékra, így a döntés miatt nagyon csalódott, frusztrált, de a Dr. McKenzie-vel folytatott beszélgetés alapján ez a jó döntés” – nyilatkozta a vezetőedző.
A Sport TV által vasárnap 22:25-től közvetített Green Bay Packers @ Dallas Cowboys mérkőzésen tehát nem Aaron Rodgers, hanem Matt Flynn lesz a csapat kezdő irányítója, a két gárda számára pedig egyaránt a rájátszás kiharcolása a tét.

