A San Diego State egykori futója, Adam Muema ott volt vasárnap a Combine helyszínén, Indianapolis-ban. Előfordult már olyasmi, hogy egyes játékosok az utolsó pillanatban visszaléptek a felmérőktől valamilyen sérülés miatt, de nála ilyen problémák nem adódtak. Muema mégsem vett részt egyetlen drillen sem, aminek az volt az oka, hogy vallásos és Isten kérte erre.
Elmondása szerint álma, hogy a Seattle Seahawks csapatánál játsszon a profi ligában, az Úr pedig ezt lehetővé teszi majd számára, de ehhez most csendben le kellett ülnie, élvezni a békét és a nyugalmat. Istennel persze nem lehet vitatkozni, így a hátsó körökre várt running back egyszerűen lemondott a Combine-ról.
Nos ezzel maximum azt sikerült elérnie, hogy draftolatlan szabadügynök lesz, így pedig tényleg lehet esélye arra, hogy a Seahawks csapatához szerződjön.
A kép forrása: Christopher Hanewinckel, USA TODAY Sports

