A Giants-nek a bye week miatt két hete volt felkészülni a Colts elleni mérkőzésre, és ahelyett, hogy a Steelers-hez hasonlóan alaposan megszórták volna Andrew Luckékat, csúfos kudarcot vallottak. Hiába igyekeztek ugyanis egész meccsen blitzekkel összezavarni az Indianapolis irányítóját, Luck valahogy mindig el tudta dobni a labdát, az esetek többségében ráadásul pontosan. A folyamatos nyomás ellenére csak egyetlen sacket gyűjtött be a Giants, méghozzá a talán legjobban játszó Robert Ayers-nek köszönhetően.
Ahogy a csapat, úgy maga a vezetőedző, Tom Coughlin sem volt igazán a toppon, ugyanis a Colts első touchdownja előtti kérdéses szituációnál olyan lassan kapta elő a piros zászlót, hogy némi túlzással Coby Fleener ünneplése közben ért már csak földet a challenge flag. Az már egy másik kérdés, hogy jó volt az az elkapás, így vissza nem vonták volna a sporik, de legalább a védelem kicsit összeszedte volna a gondolatait a játékmegszakítás alatt. Így viszont a Colts könyvelhetett el 10-0-s vezetést. (A képen látható, ahogy Couglin épp a zoknijából próbálja kiszedni a zászlót, miközben a következő play már rég elindult.)

A nagyszünetig egyébként Josh Brown azért még szépíteni tudott, majd Adam Vinatieri belőtte 18. és 19. jó mezőnygólját is idén, így 16-3-as vendég előnnyel mehettek hosszabb pihenőre a csapatok. A meccs végül igazából a harmadik negyed elején dőlt el, amikor T.Y. Hilton nem csak hogy meghiúsított egy intercetptiont, hanem egyenesen TD-elkapást mutatott be a játékból.
Ezt követően Andre Williams futott touchdownjával még visszaállította a korábbi különbséget a Giants, de Reggie Wayne és Dwayne Allen elkapott hatpontosai ezt is semmissé tették. A 40-24-es végeredmény úgy alakult ki, hogy Vinatieri ismét betalált a póznák közé, illetve teljesen tét nélkül még Larry Donnell és Corey Washington is TD-t szerzett, utóbbi ráadásul karrierje során az elsőt.
A Colts-nál a szép győzelemnek örülhetnek, míg a Giants-nél annak, hogy Odell Beckham azért a meccs végéig egészen szép statisztikát rakott össze. (Az újonc elkapó nyolc elkapásból 156 yardot tett be a közösbe.) Mondjuk az is igaz, hogy, aki bemelegítés gyanánt ilyen elkapásokat produkál, annak igazán nem kottyanhat meg az éles szituáció sem.
Rossz hír viszont az Óriásoknak, hogy nagy valószínűséggel a sokadik cornerbackjét is elveszítette az idény további részére a csapat, ugyanis Prince Amukamara a találkozón bicepsz-szakadást szenvedett, amivel IR-re fog kerülni.
A meccs játékának egyébként Ahmad Bradshaw remek színészi teljesítményével egybekötött Dwayne Allen touchdown-elkapást választjuk meg.

