A szezon első, hét legjobbjairól szóló cikkel kicsit megcsúsztunk, így ezúttal a szokásoktól eltérően nem mi magunk választottuk ki azt a négy játékost, akik a legkiemelkedőbben teljesítettek a héten, hanem a hivatalosan díjazott két támadóról és két védőről ejtünk most szót. Az AFC-ben az újonc Marcus Mariota egyből a hét támadója lett, míg a legjobb védőnek Aqib Talibot választották meg. Az NFC-ben Aaron Donald érdemelte ki a defensive player of the week díjat, az offense oldalán pedig Julio Jones kapta az elismerést, na meg a címben is kiemelt nevetést - de erről majd később.
A Titans irányítójával, Marcus Mariotával hétfőn hosszabban is foglalkoztunk, de azért emeljük ki még egyszer, hogy mi is a statisztika, amivel kiérdemelte a hét legjobbja címet. A QB 16 passzából 13 volt sikeres NFL debütálása alkalmával, ezzel 209 yardot, valamint 4 TD-t szerzett, ami tökéletes, 158,3-as irányító mutatót jelentett számára. Az NFL történetében összesen két olyan quarterback volt, akik rookie szezonjukban elérték a 158,3-as QB ratinget úgy, hogy legalább kilenc jó passzt adtak. Ez a két játékos Drew Bledsoe volt 1993-ban (11-ből 9 jó passz, 143 yard, 2 TD), valamint Robert Griffin 2012-ben (15-ből 14, 200 yard, 4 TD). Mariota egyébként az első Tennessee Titans (tehát nem Oilers) játékos, aki elérte a tökéletes ratinget, míg a Titánok közül utoljára 2012-ben Chris Johnson érdemelte ki, hogy a hét támadója lehessen.
Denverben elképesztő defense csata alakult ki az első fordulóban, amelyből aztán a hazaiak jöttek ki jobban a Ravens kárára. Támadó touchdownt egyáltalán nem is láthattunk a meccsen, csupán field goalok és két interception után visszahordott TD került be a statisztikákba. Ebből a kettőből a Broncos-hoz köthetőt Aqib Talibnak köszönhettük, ugyanis a cornerback amellett, hogy bemutatott három szerelést, leütött két labdát, és csupán két elkapáson és 13 yardon tartotta a veterán Steve Smith-t, még egy 51 yardos interception return touchdownt is jegyzett. Talibnak ez a nyolcadik éve az NFL-ben, most harmadszor választották a hét legjobbjának, és karrierje 28 interceptionjéből a hetediket hordta vissza TD-re.

Maradva a védőknél, az NFC-ből Aaron Donald érdemelte ki az eheti elismerést. A Rams defensive tackle-je, tavaly 48 szereléssel és 9 sackkel zárta az idényt, amiért megkapta az év újonca címet. A játékos egyáltalán nem vett vissza a tempóból, sőt második évére azonnal kiemelkedő teljesítménnyel tért vissza. Donald ugyanis 9 tackle mellett kétszer is földre vitte Russell Wilsont, miközben csapata hosszabbítás után 34-31-re megverte a Seahawks-t. A St. Louis védője gyakorlatilag blokkolhatatlan, és a Seattle-inél jobb támadófalakat is meg fog enni reggelire a szezon során, ebben egészen biztosak vagyunk.
A hétfő esti Eagles@Falcons meccs összefoglalójában már jeleztük, hogy Julio Jones kilenc elkapással 141 yardot és 2 touchdownt is szerzett, tette mindezt úgy, hogy a mérkőzés végén egy kisebb sérülés miatt már nem olyan intenzitással használta őt a csapat, ahogy egészségesen tette volna. Éppen ezért Jones az első héten meg is kapta az NFC legjobb támadójának járó díjat, aminek jogosságával nehéz is lenne vitatkozni. A dolog pikantériája egyébként az, hogy nem csak a Falcons drukkereket kényszerítette önfeledt kacajra az elkapó teljesítménye, na meg a megnyert meccs, hanem az ellenfél cornerbackjét, Byron Maxwellt is. A philadelphiai cornerbacket ugyanis szembesítették a ténnyel, hogy Jones bolondot csinált belőle, mire Maxwell egy érthetetlen nevetéssel nyugtázta a helyzetet. Persze a CB mondhatja, hogy először védekezett a receiverrel szemben, meg hogy Julio egy nagy, erős, gyors srác (big, strong, fast dude”), na de ennél azért többet is mutathatna egy 63 milliós (hat évre írt alá ennyiért az Eagles-höz) játékos. Visszatérve Jones-ra, le a kalappal a teljesítménye előtt, és bár a kisebb sérülése miatt a napokban nem edzett, de a hírek szerint a vasárnapi játéka nem forog veszélyben.

