Tavaly májusban felröppent egy pletyka, miszerint az NFL elgondolkodott azon, hogy 1965 óta először ne New York lássa vendégül a holtszezon legnagyobb eseményét, a játékosbörzét. A felvetés akkor finoman szólva sem aratott osztatlan sikert, így hamar le is csengett az ügy, de úgy tűnik, Chicago polgármesterét, Rahm Emmanuelt azóta sem hagyja nyugodni a dolog. A Szeles Város első embere ugyanis pár nappal azután, hogy a New York-i siker után komoly érdeklődést mutatott a 2018-as nagydöntő megrendezésére, most már a draftot is akarja.
„Két olyan dolog van a profi futballban, amelyek közül akár egyet, akár mindkettőt jó lenne Chicagóban látni: az NFL Draft és a Super Bowl. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei a rendező város számára, és mivel mi egyikből sem részesülünk, nagyon jót tenne a városnak, ha kapnánk egy kis országos figyelmet. Mindkettőn dolgozni fogunk!”
Egy chicagói draft egyébként nem lenne újdonság. 1964-ben éppen Illinois állam központjából költözött New Yorkba a börze, és a város 1936-tól fogva összesen hétszer adhatott otthont a jeles eseménynek. New York és Chicago mellett még Philadelphiában, Milwaukee-ban, Washingtonban, Los Angelesben és Pittsburgh-ben is tartottak játékoskiválasztást valamikor a „történelem előtti időkben”, úgyhogy ha Rahm Emmanuel szavainak lesz következménye, bizonyára más városok is érdeklődnének a rendezés iránt.

