Óriási poén lenne, ha ezek után az Eagles visszaigazolná az irányítót.
Nick Foles a 2012-es draft harmadik körében került Philadelphiába, és bár újoncként is kapott hét meccset a csapatban, csak egy évvel később vált híressé. 2013-ban ugyanis 13 meccsen játszott, 10 alkalommal kezdőként és 2891 yardja mellett 27 TD passzt osztott ki, miközben interceptionből csak kettőt dobott. Rendkívül jó számok ezek, maga Chip Kelly is annyira odavolt a QB-jáért, hogy azt találta mondani, megvan az Eagles irányítója a következő ezer évre.
Persze hamar kiderült, hogy Foles igazából egy egyéves csoda volt, hiszen 2014-ben nyolc meccsen 2163 yardig és 13-10-es TD-INT arányig jutott, majd 2015. március 10-én, a szabadügynökpiac nyitásának napján el is tarde-elték őt St. Louis-ba, méghozzá Sam Bradfordért, illetve pár pick is gazdát cserélt a felek között. Hogy mennyire jól sikerült ez az üzlet, azt az mutatja, hogy az idei drafton a Kosok 1/1-re Jared Goff kiválasztása mellett döntöttek, míg az Eagles 1/2-re Carson Wentzet választotta, ők pedig mindketten irányítók.
A Ramsnél ráadásul most odáig jutottak, hogy egy év után el is köszöntek Folestól, aki így szabadügynök lett, de aggodalomra semmi ok, hiszen így is a Los Angeles-i csapat keretén van még Goff mellett Case Keenum, Sean Mannion, valamint Dylan Thompson. Az Eagles egyelőre töretlenül reménykedik abban, hogy egyszer értékelhető játékos lesz Bradfordból, bár ott még Chase Daniel, illetve McLeod Bethel-Thompson is próbálkozik az újonc Wentz mellett.
Nagyszerű lenne, ha ehhez a névsorhoz Philadelphiában megint hozzátennék Folest, úgyis túlfizetett irányítók gyűjtésében jeleskedik most a gárda…

