A Best Tickets nevű jegyárusítással foglalkozó oldal nem hivatalosan ugyan, de összesítette az NFL-ben szereplő játékosokat minden lehetséges formában. Magasságuk és súlyuk alapján posztra, vagy csapatra lebontva, születési helyüket tekintve (államonként és városonként is), de az iskolákat, a Pro Bowl szerepléseket, az életkort és a hozzájuk kapcsolódó fizetéseket is megvizsgálták. Ezek között is rengeteg érdekes statisztika akad, és nem kizárt, hogy a jövőben foglalkozunk még ezekkel is, de addig is minden táblázatot és diagrammot megtalálhattok az eredeti cikkben ITT.
Most pedig nézzük meg a kimutatás azon részét, ami a játékosok bőrszínére vonatkozik. Az egész ligát tekintve a feketék 68%-ban képviseltetik magukat, a fehérek jócskán lemaradva a 28%-ot sem érik el, míg a külön kategóriába vett ázsiaiak/óceániaiak, spanyolajkúak, és minden más rassz 1-2 százalék között mozog csupán. Utóbbi három egyben is csak 4,36%-át teszi ki a teljes játékosállománynak.

Csapatokra lebontva leginkább a fekete-fehér arány az érdekes. Legtöbb fekete játékossal, szám szerint 42-vel a Bills, valamint a Raiders rendelkezik, majd a Buccaneers és a Lions következik 40-40-el. Legkevesebb fekete bőrű focistája az Eagles-nek van (27), ráadásul ezzel együtt a fehérek pedig itt képviseltetik magukat a legnagyobb számban (25).

A posztonkénti lebontás legérdekesebb része, hogy egyetlen fehér bőrű cornerback sincsen a ligában, pedig pár hete vagy két órát gondolkodtunk azon, hogy mondjunk egyet. Kiderült: kár volt az energiáért. Fehér nose tackle-t nem kerestünk, de a táblázatból kiderül, hogy azt is kár lett volna, cserébe viszont long snapperből feketét nem találunk az NFL-ben, ahogy mondjuk kickerből sem. Punterből egy fekete van, emlékeink szerint a Raiders-es Marquette King.


