A Sport Illustrated által felkért szakmai zsűrinél J.J. Watt is csak a 13. helyre volt jó.
Az amerikai futballistákat gyakran tartják szuperembereknek, és gyakran kritizálják is őket, mondván, nem csak a spenóttól nőnek olyan szép nagyra és emelgetnek mázsás súlyokat a 40-hez közeledve is. Nos, tény, hogy a focistákra vonatkozó antidopping szabályozások némileg engedékenyebbek (szinte mindent tiltanak, de alig pár dolgot ellenőriznek), de azért arra se merjünk mérget venni, hogy a WADA által ellenőrzött sportágakban mindenki tiszta. Mindezt csak azért mondtuk el, mert a Sport Illustrated egy szakmai zsűri segítségével összeszedte a világ 50 legfittebb férfi sportolóját (egy másik rangsorban egyébként a sportolónőket is), és bár NFL-játékosok adják a lista több mint egyötödét, az első 10-be bizony egyetlen amerikai futballistának sem sikerült bekerülnie. Mi ezen kicsit meglepődtünk, és csak a sportág „doppingfertőzöttségével” tudjuk magyarázni a dolgot. Persze lehet, hogy semmi ilyesmi nem játszott közre a lista összeállításakor, és mi vagyunk elfogultak a kedvenc sportágunk iránt.
Az SI zsűrijében egyébként három szakértő kapott helyet. Derek Touchette a Total Athletic Performance nevet viselő sportkomplexum tulajdonosa. Természetesen ő nem csak egy pénzember egy vállalkozás mögött, csaknem húsz éve foglalkozik sportolókkal. Szakterülete a sebesség és a robbanékonyság, nem egy NFL-játékos megfordult a keze alatt.
Joe DeFranco a DeFranco’s Gym alapítójaként és személyi edzőjeként került a képbe. Nagy névnek számít a szakmában, rendszeresen foglalkozik Combine-ra jelentkező újoncokkal, és mind a 32 NFL csapatból van kliense. Állítólag övé a világ legkeményebb edzőtábora is, beceneve pedig mindennél beszédesebb: „The Pro Maker”.
A harmadik zsűritag Harry Marra volt, aki 1990-től 10 éven át edzette az amerikai tízpróbázó válogatottat. Ma már az Oregon Egyetem sportprogramjaiért felel, és 2012-ben az év edzője is volt az Egyesült Államokban. Igazi legenda, aki idős kora ellenére Ashton Eaton, az olimpiai bajnoki címvédő amerikai tízpróbázó (aki egyébként a lista élén kapott helyet) edzőjeként idén is ott lesz Rióban.
A zsűri tagjai a gyorsaságot, az ügyességet, az erőt, az erőnlétet és a hajlékonyságot vették első sorban figyelembe. Lássuk, ezen szempontok alapján kik fértek be az NFL-játékosok közül a Top 50-be.
#46 Rob Gronkowski, tight end, New England Patriots
Azt biztosra vettük, hogy a prototipikus tight end fogalmát újraértelmező Gronkowski rajta lesz a listán, de azon kissé meglepődtünk, hogy ilyen hamar sorra került a visszaszámlálásnál. A Sport Illustrated elemzői a Pats kiválósága kapcsán a méreteihez párosuló energikusság mellett a fitnesz iránti elkötelezettségét, és saját vállalkozását emelték ki. Gronkowski ugyanis Gronk Fitness Products néven saját sporteszközöket gyárt edzőtermekbe és otthon berendezett konditermekbe.

#43 Connor Barwin, OLB, Philadelphia Eagles
Barwin remek személyiségét méltattuk már korábban, de azt kevesen tudják, hogy az edzésmódszerei sem mindennaposak. A Sport Illustrated szerint a passrusher egészen brutális gyakorlatokkal képes sanyargatni magát, ugyanakkor példásan odafigyel a megfelelő regenerációra és táplálkozásra is.
#38 Chris Hogan, WR, New England Patriots
Meglepő név, de a fent említett SI szakértők alighanem jobban ismerik őt, mint mi. Hogan egyetemistaként igazi sztár volt a LaCrosse világában, de ő inkább az amerikai futballt választotta. A zsűri tagjai robbanékonyságát, egyensúlyérzékét és ügyességét dicsérik, amelyeket azonban profi karrierje első négy éve alatt nem igazán tudott kamatoztatni az NFL-ben. A korábban a Bills által alkalmazott WR-nek jelenleg 87 elkapásból összesen 959 yardja és 6 TD-je van, de talán most, hogy New Englandbe igazolt, kifizetődik a sok fárasztó tréning...
#36 Russell Wilson, QB, Seattle Seahawks
A Sport Illustrated szerint Russell Wilsont a fatörzs vastagságú lábai teszik igazán veszélyes fegyverré, hiszen a sok lábnapnak köszönhetően úgy fest, mint ha egy futó alsótestét hozzávarrták volna egy irányító felsőtestéhez. A Hawks QB-ja idén bizonyította, hogy akkor sem esik kétségbe, ha a zsebből kell dobálni, és bár a genetika nem áldotta meg brutális magassággal, a megfelelő edzésmunkával és hihetetlen játékintelligenciájával képes kompenzálni azt, hogy nem egy prototipikus irányító alkat.
#34 Odell Beckham Jr., WR, New York Giants
Az egykezes elkapások mestere nem csak a bemelegítéseknél fektet nagy hangsúlyt a gyakorlásra, szinte állandóan tréningezik. A holtszezonban például homokban fut, hegyre fut, bokszol, úszik és gyakorlatilag mindent csinál, ami izomlázzal jár. Ha pedig kifogyna az önsanyargató ötletekből, még mindig ott van a fitnesszmodell unokatesó, akitől kaphat pár tippet.
#32 Cam Newton, QB, Carolina Panthers
SuperCam esetében a szakértők sem tagadják, hogy 196 centis magasságával és 110 kilójával jó sorba állt be a génbankban, de balgaság lenne azt gondolni, hogy a játékos nem tett rengeteget azért, hogy ilyen fizikuma legyen. Hihetetlen mennyiségű edzés van a tavalyi szezon MVP-jének testében, ráadásul a játékos sok amatőr sportolóval szemben a nyújtást sem kummantja el. Ennek köszönhető, hogy szinte sérülés nélkül képes volt végigtolni karrierje első 5 szezonját, annak ellenére, hogy gyakran old meg nehéz szituációkat lábon vagy a levegőben előrevetődve.
#28 Dez Bryant, WR, Dallas Cowboys
Dez Bryant tavaly folyamatosan sérülésekkel bajlódott, így sokan talán elfelejtették, hogy amikor egészséges, egy valódi szörny a pályán. Érdekes módon Bryant a gépek nélküli hasizomedzésekben és a futógépen való sprintelésben hisz, ha egyedi edzésmódszerekről van szó, és elég rápillantani ahhoz, hogy megtudjuk, működőképesek-e ezek a praktikák.
#20 Vernon Davis, TE, Washington Redskins
Egy újabb meglepő név a listán, bár 2-3 évvel ezelőtt még alighanem azon csodálkoztunk volna, hogy miért csak a 20. helyen rangsorolják a szobortestű tight endet. Nem véletlen, hogy egy tőzsdei cég is befektetett ebbe a testbe, és 2014 óta lehet Vernon Davis részvényeket vásárolni. A Redskins újdonsült játékosa egyébként szívesen vegyíti a modern és a tradícionális edzésmódszereket: a fekpadon szeret a legjobban időt tölteni, de gyakran fut gumikötéllel is a derekán. A futballon és az edzésen kívül egyébként a curling a kedvenc sportága, a 2010-es vancuveri olimpián az amerikai férfi curling válogatott őt jelölte meg tiszteletbeli csapatkapitányként.

#18 Marquise Goodwin, WR, Buffalo Bills
Marquise Goodwint évek óta úgy ismertük, mint a villámléptű receivert, aki egyébként atletizált is, hiszen 2012-ben elindult az olimpián távolugrásban. Csakhogy a londoni 10. helyet Goodwin akkora csalódásként élte meg, hogy inkább a futballt választotta, és csak az utóbbi időben döntött úgy, hogy részben visszatér – ahogy ő fogalmazott – az első szerelméhez. A próbaugrások azonban olyan jól sikerültek, hogy a Bills elkapója elindult az országos bajnokságon, jelenleg pedig komoly esélye van bekerülni az amerikai olimpiai csapatba. Goodwin ugyanis idén vezeti a világranglistát egy 8,45 méteres ugrással, sőt, a második legjobb eredmény (8,42 méter) is az ő nevéhez fűződik 2016-ban. Érzékeltetésként: Goodwin 2012-ben 7,80 métert ugrott, 8,31-gyel pedig már győzni lehetett. A jó eredmények azonban nem jelentenek automatikus kvalifikációt, Goodwinnak július elején még jól kell szerepelnie az amerikai válogatón is. Szerencséjére a Bills maximálisan partner abban, hogy elkapójuk elérje álmát, és olimpiát nyerjen, így nem bontottak vele szerződést azért, mert hiányzik az edzésekről.
#14 Kam Chancellor, S, Seattle Seahawks
Kam Chancellor brutálisan képes büntetni a pályán, azt azonban kevesen tudják róla, hogy igazi fitnesz és crossfit őrült. Olyannyira, hogy személyi edző barátjával, Kevin Allennel kidolgoztak egy edzésmódszert, amiből aztán csináltak egy nőknek szóló kiképzőtábort. Akinek a videón látható feladatok nem tűnnek elég keménynek, az próbálja ki őket vagy ossza meg véleményét BamBamKammel – már ha meri.
#13 J.J. Watt, DE, Houston Texans
J.J. Watt talán nem tervez sokáig az NFL-ben, de amíg itt van, addig egyetlen szekrény és traktorkerék sincsen biztonságban. Akkor sem, ha Watt testében éppen el van törve vagy el van szakadva valami. A játékos egyébként idén jelezte, hogy mivel már érzi magán az öregedés jeleit, így a holtszezonban visszavesz a heti 10 edzésből, és csak 9 alkalommal fogja széttépni a kondigépeket. Csak aztán nehogy összeessen az izomzata a könnyített edzésmunkától, mert a végén még olyan vékony lesz az alkarja, mint a combunk.
Összesen tehát 11-en kerültek fel a top 50-es listára, ami szép eredmény az amerikai futballistáktól, de azért mégiscsak csalódást keltő, hogy J.J. Watt is csak a 13. helyre volt jó. Zárásként álljon itt egy felsorolás azokról, akik a Sport Illustrated szerint fittebbek, mint a houstoni szörny, aztán mindenki döntse el maga, hogy igaza volt-e a zsűrinek.

