A Titans stadionja 20 éven keresztül viseli majd a japán autógyár nevét.

A következő 20 évben a Nissan Satdium nevet viseli majd a Tennessee Titans otthona – jelentette be a csapat és az autógyár múlt hét végén egy ünnepélyes sajtókonferencia keretében. A financiális feltételek sajnos nem láttak napvilágot, de azóta több pénzügyi szakértő, illetve tűzközeli forrás is igyekezett információval szolgálni, ezért is foglaljuk most össze a névváltással kapcsolatos történéseket.

A korábban LP, vagyis Louisiana-Pacific Field nevet viselő aréna 1999-ben került átadásra Adelphia Coliseum néven, amiért a telekommunikációs vállalat 15 évre 30 millió dollárt fizetett volna. 2002-ben azonban a cég tönkrement, így a következő négy évben csak Coliseumként emlegették az épületkomplexumot. Ekkor jött azonban a Louisiana-Pacific, egy helyi érdekeltségű építőipari vállalkozás, amely 10 évre 30 millió dollárt tett le az asztalra, és elvben még mindig névadója lenne a stadionnak további 18 hónapig. A cég azonban korábban jelezte, nem szándékozik meghosszabbítani a szerződést, megmaradna csak a szponzorok között, ha van erre lehetőség. A Titans így két évvel ezelőtt elkezdett új pénzcsap után nézni, és a hosszú folyamat a múlt hét végén tett ünnepélyes bejelentés tanúsága szerint sikerrel zárult: a Tennessee-ben amerikai központot és gyárat is üzemeltető, összességében 11 500 helyi lakost foglalkoztató (és nem mellesleg Titan típusú terepjárót is forgalmazó) Nissan lett a Titans otthonának névadó szponzora.

A pletykák szerint, az NFL 15. legnagyobb befogadóképességű arénája 100-130 millió dollárért viseli majd a japán konszern nevét a következő két évtizedben (de legalábbis 2028-ig, amikor az épület működési engedélye, valamint a Nashville város és a Titans közötti szerződés lejár). Mindez azt jelenti, hogy évente nagyjából 5-6,5 millió dollár közötti összeget penget majd ki a Nissan azért, hogy a Nashville-i csapat komplexuma az ő nevüket viselje. Ez egyébként nem annyira kirívó összeg, a szakértők a Ravens és a M and T Bank közti megállapodáshoz hasonlónak tippelik a mostani üzletet, a New York Times 2013-as jelentése szerint ugyanis a pénzintézet évi 6 milliót fizet a Hollóknak a névért. Csak összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy bár Nashville láthatóan jó piac az NFL-nek (még ha a csapat nem is muzsikál valami fényesen), a New York-i vagy a dallasi árak jóval magasabbak: a MetLife Stadium vagy az AT and T Stadium elnevezések ugyanis ugyanezen riport szerint évi 19 milliót hoznak a konyhára az épületek tulajdonosainak.

Képünk a Tennessean.com-ról származik.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel