Senki sem került még fiatalabban borítóra a játék történetében.

Odell Beckham Jr. a szavazatok 53%-át megszerezve legyőzte Rob Gronkowskit az EA Sports ESPN.com-on rendezett fináléjában, így a Giants elkapója díszíti majd a 2016-os Madden borítót. A voksolás 9 órás intervalluma alatt több mint 341 000-en kattintottak egyik vagy másik játékosra, ami ugyan elmarad a tavalyi 661 000-től, de az új kiválasztási rendszert és a rövidebb szavazási időt figyelembe véve szerintünk egyáltalán nem rossz szám.

beckham_with_madden_cover

Odell Beckham Jr. győzelmével egyébként minden idők legfiatalabb Madden-arca lett, a 2008-as borítóembert, Vince Youngot ütötte ki a nyeregből ezzel. Beckham tavaly 12 mérkőzésen tudott csak pályára lépni, de így is jegyzett 1305 yardot, 91 elkapást és 12 TD-t, valamint azt az egykezes elkapást, amiről alighanem még évtizedekig beszélnek majd. Az EA Sports elmondása szerint Beckham tökéletes jelölt lesz a borítóra, hiszen igazi playmaker, a játék idei szlogenje pedig az lesz, hogy „Be the playmaker” (ha gonoszak lennénk, most azt mondanánk, micsoda véletlen, de tulajdonképpen a másik három jelölt, Patrick Peterson, Antonio Brown és Rob Gronkowski is megfelelt a playmaker kitételnek).

Beckham egyébként olyan szempontból is úttörő, hogy ő az első Giants játékos, aki a népszerű videojáték 1999 óta sztárokkal illusztrált borítójára felkerülhetett. És bár sokan féltik az elkapót az úgynevezett Madden-átoktól, az utóbbi évek arcai közül Calvin Johnson és Richard Sherman is bizonyította, hogy nincs törvényszerű összefüggés a borítóra kerülés és a játékosok azt követő visszaesése közt, még akkor sem, ha egyébként valóban gyakori a pech-széria a Madden-arcok körében.

Beckham győzelmének bejelentésével egyidőben egyébként az EA Sports közzé tette a játék első hivatalos trailerét is, amit az alábbi videón Ti is megtekinthettek. Bár a pontos megjelenési idő még nem ismert (szerk.: a videó végén augusztus 25. szerepel megjelenési dátumként), a Madden 16 már most előrendelhető az Egyesült Államokban, például az Amazon hálózatán keresztül.

Képeinket az EA Sports és az ESPN oldaláról kölcsönöztük.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel