tom-coughlin-giants-run-out.jpg

A Giants-nél egy új éra vette kezdetét, hiszen a távozó Tom Coughlin helyett a támadókoordinátor, Ben McAdoo lett a csapat vezetőedzője. Van azonban egy szokás, amiből az új head coach sem enged, ugyanis ez Coughlin idejében teljesen a mindennapok részévé vált. Az egykori HC elvárta, hogy a játékosok minden megbeszélésre és edzésre öt perccel a kezdés előtt érkezzenek meg, ennek megfelelően pedig az együttes edzőközpontjában minden óra öt perccel el volt állítva. Így történhettek olyan dolgok, hogy egy játékos mondjuk két percet késett az edzésről miközben valójában három perccel korábban ért oda. McAdoo úgy döntött, ragaszkodik ahhoz, hogy az órák a továbbiakban is így maradjanak, tehát T.C. (azaz Tom Coughlin) időzóna szerint, hiszen ez már a Giants kultúrájának részét képezi.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel