Ha ezt valaki Magyarországon megcsinálná, feltétlenül szóljon nekünk!

Egy NFL-től teljesen független videóban feltűnt egy pillanat, amikor mintha egy vállvédőbe és sisakba öltözött ember üvegfalakon törne keresztül. Érthetően felmerült bennem a kérdés, hogy mégis mi lehet ez az őrültség, és nem is kellett hozzá túl sokáig keresgélni az interneten, hogy megtaláljam a legtöbb üvegtáblán keresztülrohanás Guinness rekordját.

Elsőként Reuben De Jong 2009-es sikeres kísérletének videója jött velem szembe, ami azért is remek, mert ebből azonnal kiderültek ennek a csodás feladatnak a szabályai. Az üvegtábláknak legalább négy milliméter vastagságúnak, 150 centi szélesnek és 200 centi magasnak kell lenniük. Továbbá az is kiderült, hogy edzett, biztonsági üveget használnak a rekordhoz, amik elvileg nem törnek csak úgy simán, ha valaki nekik megy, illetve két üvegtábla összetörése között nem telhet el több húsz másodpercnél.

Egy visszatekintőben láthatjuk, ahogy az akkori rekordtartó, egy lelkes német emberke 11 táblán fejeli magát keresztül, ezt a számot kell tehát túlszárnyalnia De Jongnak. Kommentátorunk ekkor kijelenti, hogy sok abszurd dolgot látott már életében, de ilyen nevetséges dolgot józan felnőttől még sosem.

De Jong aztán 15 üvegen megy át pillanatok alatt, szinte megállás nélkül, a mutatványt látva pedig azonnal felmerült a kérdés, hogy mitől nevezzük ezt edzett, biztonsági üvegnek. Aztán előkerült egy 2012-es videó, amin Mike O’Hearn 18 táblával rekordot dönt, és bár párszor megakadt, de azért ő is egész könnyen ment végig a pályán.

Kiderült azonban, hogy ha normális minőségű üvegről van szó, akkor a kínaiakhoz kell fordulni, ők tudják a tutit. Az első videóban látott De Jong ugyanis még 2011-ben minden bizonnyal a saját csúcsát kívánta megdönteni, de a korábbi 15-höz képest ezúttal nagy szenvedések árán csak egyetlen üvegen tudta átverekedni magát. De Jong arcán a mély szomorúság mellett az értetlenség látszik a videó végén, pedig csak annyi történt, hogy a gagyi új-zélandi üveget kínaira cserélték.

A Guiness hivatalos oldala szerint a jelenlegi rekordot Zhang Jianjun (kínai, hát persze) tartja 22 összetört üvegtáblával, a csúcsot pedig 2014 szeptemberében, tehát egy éve állították fel. Olvasóink közül is sokan amerikai fociznak valahol, ha pedig esetleg valakinek megjött a kedve egy ilyen őrültséghez, semmiképpen se fogja vissza magát, sőt értesítsen minket is, hogy élőben nézhessük meg a rekordkísérletet.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel