Finoman szólva sem vagyunk a félidei énekelgetés szerelmesei. Túl hosszú idő, amíg felállítják a színpadot, nagyon gyengék a produkciók, aztán megint csak a várakozás percei következnek mire újra útjára indulhat a labda. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor most miért is írunk külön cikket a témáról: nos azért, mert a mostani Halftime Show a legjobb volt, amit eddig láttunk.
Persze a dolog abszolút szubjektív, minden bizonnyal a Madonna, vagy mondjuk a Bruno Mars rajongók már be is zárták ezt a cikket, de mi az elmúlt évek álmosító szenvedései helyett, most egy tényleg látványos koncertet láttunk.
Már a kezdés elég ütősre sikerült, ahogy Perry egy óriási tigris – oroszlán kombináción megérkezett:
Aztán kellőképpen látványos volt az a 3D-s örvény a sakktábla körül:
A táncoló és éneklő cápa – strandlabda – pálmafa kombináció pedig igazán viccesre sikerült:
Közben persze kaptunk egy kis Lenny Kravitzet, illetve meglepetésként Missy Elliottot, de aztán üstökösként (tűzijátékként) Perry újra lecsapott.
A Halftime Showt ugyanaz a Hamish Hamilton jegyezte, aki 2010 óta az összes félidei fellépést. A brit televíziós és zenei rendező nevéhez fűződik egyébként a 2012-es londoni olimpia megnyitója és záróünnepsége is, de most 12 percben kellett gondolkodnia.
A lényeg, hogy minket kivételesen nagyon szórakoztatott ez a Halftime Show, ennek a különleges alkalomnak pedig ezzel a rövidke írással állítottunk emléket, sosem csináltunk még ilyet úgyse. Ha valaki esetleg kedvet kapott volna ahhoz, hogy a pisi szünet/sörutánpótlás beszerzése miatti lemaradását pótolja, azoknak álljon itt a teljes videó is:

